GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Aradszki Képviselő Úr! Én megértem, hogy önnek ki kéne mosni a szennyest. 2008-ban Varga Mihály mondta először, hogy világméretű válság van kibontakozóban. Ezt azóta megerősítette a saját miniszterelnökük, Orbán Viktor is. Szeretném elmondani, hogy az, amivel önök a mai napig érvelnek és kampányolnak, a 13. havi juttatások vagy a bérbefagyasztások, mind ennek a következménye, és eközben önök több mint 2 ezer módosító indítványt adtak be, 4 ezernél több ajánlási pontot, képviselő úr. Kiderül, hogy az, hogy az ország jobban teljesít, egy nagy humbug, egy kampány, a fele sem igaz, mert valószínű, hogy ezért nem lehet megcsinálni olyan dolgokat, amelyek ma rendkívül fontosak lennének.

Szeretném azt is elmondani önnek, ha kell, akkor én előkeresem, hogy önök még annyit sem válogattak a módosító indítványaik között, hogy egy képviselő egy adott címen több mint 6,5-szeresét költötte el, mint ami a címen van. És ön most azt mondja, hogy ez homokozó? Nem! Ez akkor is átverés volt, és most is átverés.

Amit mond Sáringer képviselő úr Zalaegerszegről: igen, az előző kormány elindította, most önök látványosan felavatták, úgy, hogy annak mi még a lábunkat se tehettük a közelébe. De ott a 61-es út, amiről beszélek; leállították a beruházást, a mai napig nem fejezték be, négy éven keresztül az autópályáról a városon keresztül dübörög a forgalom, képviselő úr, tehát el lehet dönteni. És még egy csúnyát mondok: tessék már előkeresni azt az útépítési tervet, amiről Sáringer-Kenyeres Tamás beszélt, az M7-es autópálya Letenyéig. Csak a 2013 utáni időszakban szerepel Orbán Viktor első kormányának a terveiben. Ezen az úton már több mint öt éve közlekednek a magyar állampolgárok. Tehát el lehet dönteni, képviselőtársaim, hogy folytatódik ez az átverés, vagy egyszerűen méltánytalan ez a vita, amelyben részt veszünk.

Köszönöm szépen a szót, elnök úr. (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Valaki tapsoljon!)

Forrás: parlament.hu