KONTUR PÁL (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Kedves Képviselőtársam, Sós Tamás! Ön egy igen rafinált szisztémát alkalmaz. Ez a 2014-es költségvetés, ennek a kormánynak a költségvetése, ez a jövő évi költségvetés. Ön 2009-ről beszél. Tudja, ki volt akkor kormányon? Önök. Előtte nyolc éven keresztül önök voltak kormányon. Ami nem történt meg az utakon, az utak helyreállításával, azt önök nem csinálták meg. Ön vesztette el a hitelét, az ön szava nem ér semmit. Érti? Ez a problémám nekem. Most már figyelem, már nem tudom, hányadszor ezzel jön elő, hogy mi az, amit nem csináltak meg.

És tudja, hogy miért nem lehetett megcsinálni ez alatt a három és fél év alatt? Hát azért, mert önök kétszer csődbe vitték az országot. A válság 2008 után, a csődbe jött országot érte. Az önök milliárdos bankárkormánya tönkretette egyszer, utána a másik milliárdos Bajnai-kormány még egyszer. Csődhelyzetben vette át az Orbán-kormány 2010-ben a kormánykereket, és innen kellett, a mínusz 7 százaléktól kellett - reményeink szerint - jövőre a plusz 2 százalék gazdasági fejlődésig eljutni. (Dr. Józsa István. Nem így volt!) Érti? Erről szól ez a költségvetés, és Magyarország igen, nagyon jól teljesít, a magyar nép, a magyar emberek igen jól teljesítenek, jobban teljesítenek, mert jövő év végére el is fogjuk érni ezt a fejlődést.

Köszönöm a szót, elnök úr. (Szórványos taps a kormánypárti sorokból.)

Forrás: parlament.hu