HALÁSZ JÁNOS, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Köszönöm szépen a vitában elhangzottakat Gyimesi Endre képviselőtársamnak. Sajnálom, hogy nem hallhattuk a többiek véleményét, de bizonyára egyetértenek a javaslattal, és bízom benne, hogy ennek a törvénynek is a szavazásakor, úgy, ahogy az előbb említett, előbb tárgyalt törvény esetében is, az Országgyűlés majd nagy többséggel tudja támogatni azt.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés