DR. LAMPERTH MÓNIKA, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Nagyon fontos napirendet tárgyalunk, és nemcsak azért, mert a tervezés fontos - fontos, hogy az ember előretekintsen, kitűzzön célokat -, hanem azért is, mert nekem meggyőződésem, hogy csak akkor van esély arra, hogy az álmok beteljesüljenek, ha egy nemzet érzi azt, hogy ez az elképzelés, ez a tervezés róla szól, és ebben mindenkinek van helye, mindenki érezheti úgy, hogy mint magyar állampolgár, mint a magyar nemzethez tartozó neki ebben szerepe van.
Ezért ajánlanám azt a mai közéletben és a politikában talán szokatlan alkut most itt a parlamentben kormánypárti képviselőtársaimnak, hogy tegyük félre most az egyszer azt a sztereotípiát, hogy nyolc évig maga a patás ördög kormányzott, minden rossz volt, és innentől kezdve meg minden jó. Vegyük magunkat egy kicsit komolyabban, és próbáljunk meg erről a koncepcióról úgy beszélni, ahogyan az méltó Magyarországhoz. Én megpróbálok ebben a hangütésben javaslatokat tenni, és ha kell, akár kritikát is mondani.
Az elején két rövid reagálás. Nagyon fontosnak tartom a társadalmi egyeztetést; erről beszélt előterjesztőként az államtitkár úr is és képviselőtársaim is. Azt gondolom, hogy ha ezt önök fontosnak tartják, akkor érdemes néhány dolgot felülvizsgálni, mert társadalmi egyeztetés eddig is volt. Az előző országos területfejlesztési koncepcióról itt a Parlament egyik gyönyörű szép termében az Országos Területfejlesztési Tanács maga szervezte az egyeztetést, méghozzá úgy, hogy nagyon fontos szerepet kaptak a civil szereplők. Önök most egy másik törvényben - nem itt, hanem egy másik törvényben - átalakítják az Országos Területfejlesztési Tanácsot úgy, hogy kiveszik belőle a civil szereplőket. Ez nem azt a szándékot mutatja, hogy a társadalmi egyetértés és részvétel felé mennének a dolgok.
A második dolog. Balázs József képviselőtársam - aki sajnos már nincs a teremben, de remélem, majd elolvassa a jegyzőkönyvet, vagy visszajön a vita későbbi szakaszára - azt mondta, hogy ennek a tervezésnek most az az előnye a korábbiakkal szemben, hogy jól korrigál. Elhiszem, nyilván így van, ha ő ezt mondja, de akkor hozza ide, és mondja el azt, hogy miben és hogyan korrigál, mert nagyon sok olyan dolog van, ami korrekcióra szorulna, és mondom is konkrétan, hogy miként.
Tisztelt Képviselőtársaim! A célkitűzések, azzal a hármassal, amit a koncepció megjelöl - gazdasági fejlődés elérése, másodikként a társadalmi gyarapodás, társadalmi felzárkóztatás, a harmadikként természeti erőforrásokkal való fenntartható gazdálkodás -, azt gondolom, abszolút rendben vannak, sőt azt gondolom, hogy ha van is talán egy kis különbség a hangsúlyokban, de biztos, hogy még abban is meg tudnánk egyezni.
Viszont néhány dologról, mielőtt ez a megállapodás létrejön, föltétlenül kellene beszélni, mert az indokolás is és önök itt szóban, a kormányoldalról, az előterjesztők a 2005-ös koncepció, illetve annak végrehajtásának kritikáját fogalmazták meg intézményrendszerrel, források hiányával, tervezési hiányosságokkal kapcsolatosan.
Hozzáteszem - nagyon helyes, hogy erről külön beszéltek -, hogy a leghátrányosabb helyzetű térségek felzárkóztatásában nem sikerült eredményt elérni az elmúlt időszakban. Hozzáteszem, ez igaz, sajnos a számok azt mutatják, hogy annak ellenére, hogy jelentős európai uniós források érkeztek a leghátrányosabb helyzetű térségekbe, hátrányos helyzetű régiókba, nem sikerült a felzárkóztatás, de ha nem lettek volna ilyen erőfeszítések - erre nézve is néhány kutatás található -, akkor hogy ez a leszakadás gyorsabb lett volna, vagy hogy hol sikerült esetleg megállítani vagy lassítani a távolságot, szerintem fontos kérdés. Ugyanis erről önök hitelesen akkor mondhatnak csak kritikát, és akkor mutathatja az önök elkötelezettségét abban, hogy változtatni akarnak, ha mondjuk, ebben az elmúlt három évben el tudtak volna érni valamilyen területen olyan konkrét javulást, ami azt mutatja, hogy ez a kormány ügyesebben csinálja, mint az előzőek.
Nem zárom ki, én roppant nyitott vagyok a tekintetben, hogy ha tényleg fontos dolgokról van szó, akkor keressük meg a legjobb eszközöket, de nem látom, hogy lennének ilyen sikeres eszközök. Mert azt nem lehet tagadni, az, hogy az előző kormányzati ciklusok alatt nem voltak ilyen erőfeszítések, ez egyszerűen nem igaz. Én területfejlesztési miniszterként rövidebb ideg, hosszabb ideig önkormányzatokért felelős miniszterként, együttműködve a területfejlesztési ügyekben, pontosan tudom, hogy milyen erőfeszítések történtek annak érdekében, hogy ez sikerüljön. Volt, ami hozott eredményt, de átütő siker ezen a területen nem volt. Hát akkor mikor vagyunk felelősek és felelős politikusok Magyarországért? Ha felvesszük a mantrát, vagy ha komolyan a mélyére nézünk ennek a problémának, és megpróbálunk változtatni? Én ezt az utóbbit javasolom.
Józsa István képviselőtársam a gazdasági fejlődéssel, a gazdasági területtel foglalkozott már, ezért én sorba véve, a második nagyon fontos célkitűzéssel, a társadalmi gyarapodás és felzárkóztatás célkitűzésével szeretnék foglalkozni, mert azt gondolom, hogy itt a célkitűzés és a hozzá rendelt eszközök, az eszközrendszer adekvát voltát érdemes azért vizsgálni.
Azt gondolom, hogy azok a célkitűzések, amelyek ez alatt részletezve felsorolásra kerültek, szerintem vállalhatóak, én azonban egy fontos szempontot szeretnék vitára ajánlani: jelesül azt, hogy az esélyteremtés, a társadalmi felzárkóztatás, a szolidaritás mint érték megjelenítését ebben a tervben - amiből következik az, hogy azok, akik rosszabb helyzetben vannak, mint mások, többletsegítséget kapnak -, ezt az eszközrendszert nem érzem adekvátnak.
(18.30)
És megmondom őszintén, hogy én a 2012-ben társadalmi vitára bocsátott változatot is alaposan átolvastam, és átolvastam az újat is, amit most az Országgyűlésnek beterjesztettek. Érdekesek a változtatások - nincs annyi idő, hogy elmondjam, hogy én ezt hogyan látom -, hogy ebből mi jött be a társadalmi egyeztetésbe, hogy mi a folyamatos iterációba, amikor az ágazati terveket, a horizontális terveket összhangba kell hozni - ez egy nagyon izgalmas időszaka a tervezésnek -, ezt nem tudom megmondani. De van néhány olyan változtatás, amire nem találok magyarázatot. Például Somogy megye - ugye, minden megyének ott van egy oldala, ahol a saját maga pozícióját megfogalmazza -, a 265. oldalon található, azt mondja a célok között: társadalmi befogadás segítése - teljesen rendben van -, a szegénység elleni harc - teljesen rendben van -, és a mondat utolsó szakasza, ami engem döbbenettel tölt el: a leszakadt népréteg munkára ösztönzése.
Képviselőtársaim, ebben a megfogalmazásban, mint cseppben a tenger, benne van egy kicsit az önök pozíciója is, én azt gondolom, de akkor erről kellene beszélni, hogy azok az emberek, az az úgynevezett leszakadt népréteg, amelyről önök ebben a koncepcióban beszélnek, munkára ösztönzése a magyar nyelvtan szabályai szerint azt jelenti, hogy munka egyébként van bőven, csak ezek nem akarnak dolgozni, és akkor megpróbáljuk majd őket valahogyan rávenni arra, hogy dolgozzanak. Miközben abban a térségben, Somogy megyében, főleg Belső-Somogyban a leghátrányosabb helyzetű térségekből egyszerűen nincs lehetőség arra, hogy ezek az emberek kitörjenek. Tehát én azt gondolom, hogy sokkal érzékenyebben kellene ezt a kérdést megközelíteni.
Tisztelt Képviselőtársaim! Az intézményrendszerről. A 118. oldalon szerepel, de tudjuk is a törvénymódosításokból, hogy a megyéknek kell koordinálni a helyi szintű fejlesztéseket. A területfejlesztés intézményrendszeréből csak és kizárólag a megyei önkormányzat az, amelyik valamilyen funkciót kap, és eltűnik a kistérségi intézményrendszer és annak a funkciója, eltűnik a regionális, miközben én azt gondolom, hogy ezeknek az intézményeknek és ezeknek a szinteknek volt funkciójuk. Mondják el nekem, hogyan fogja a megyei önkormányzat apparátus híján - mert apparátusra már nincsen jóformán forrásuk -, hozzáértő szakemberek híján úgy a helyi szintű fejlesztéseket koordinálni, hogy a települések, mondjuk, egy aprófalvas településszerkezetű megyében több száz település és a megye között nincsen semmiféle természetes tervezési egység. Ezért én azt gondolom, hogy ez nagyon súlyos hátrányként fog megjelenni majd a települések szempontjából.
Azután: nem adnak semmilyen funkciót ezen a területen a megyei jogú városnak. Most egy módosító indítvány megpróbálja valahogy pozicionálni - majd ezt a következő részletes vitánál el fogom mondani -, de ha egy nagyváros, amelyiknek a kisugárzó térségi funkciója sokkal nagyobb, mint akár eszközrendszerét tekintve is a megyei önkormányzati, kihagyni ebből az intézményrendszerből! És erre a kérdésre nem adnak sehol választ.
Hiányozni fog a régió is. A regionális egyeztetésnek kell hogy valamilyen terepe legyen. Képviselőtársaim, valamennyi előző kormány és intézményrendszer hibájából - mert ebben ugyanúgy benne van az első Orbán-kormány is - ma eljutottunk oda, mondok egy konkrét példát, hogy Magyarországon a fürdőkapacitás 40 százaléka kihasználatlan, 300 fürdőből alig 10 százalék az, ami nyereséges. Mert soha nem volt hajlandó a politika elvállalni azt a kényes döntést, hogy egymástól 20 kilométerre ne fejlesszünk iszonyatos pénzekkel fürdőket, mert nincs annyi vendég, hogy mindegyiket nyereségesen lehessen működtetni. E
z az összes előző kormányra igaz, hogy nem volt képes ebben rendet tenni. Önök azt ígérik, hogy majd most máshogy lesz, de ez az intézményrendszer meg ez a koncepció nekem nem bizonyítja, hogy ezt majd meg tudják valósítani, mert az intézményrendszer szerintem el van mérve, nem jó.
Én azt gondolom, hogy a területfejlesztéssel kapcsolatos intézményrendszernél még nagyon sok kérdésre nincsen válasz. Ma én megkérdeztem megyei közgyűlési elnököt - az önök padsoraiban ül, de nem mondom meg a nevét, mert nem akarok inszinuációt elkövetni -, hogy az ügynökségek apparátusa hogyan kerül majd a megyékhez, mert a volt regionális ügynökség megyei fejlesztési ügynökségként fog működni, hogy ez konkrétan hány fővel, milyen apparátussal, hogyan fog működni, ki fogja finanszírozni. Senki nem tud semmit.
Tehát azt gondolom, hogy ez még nincs végiggondolva, nem tudják, hogy ennek milyen elemeiről kell még döntést hozni, és így, azt gondolom, hogy megkérdőjeleződik a sikere is ennek az elgondolásnak.
László képviselőtársam felhívta a figyelmet arra a célkitűzésre, hogy Kelet-Közép-Európa vezető gazdasági és szellemi központja kíván lenni Magyarország. Én ezt őszintén szeretném, hogy sikerüljön, de azt gondolom, ebből csak akkor lesz valóság, ha az a kirekesztő felfogás (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), amit időnként tapasztalunk, vannak a jók és a rosszak... - önök ettől eltekintenek, és képesek lesznek arra - (Közbeszólásra:) jó, ha nem akarja, nem akarja, szíve joga (Az elnök csenget.) -, hogy valóban összefogással, valódi összefogással, közös társadalmi vízióval, nagyobb szolidaritással, a felzárkóztatáshoz rendelt komolyabb eszközrendszerrel próbáljunk meg dolgozni ennek a célnak az elérése érdekében.
Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps az MSZP soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés