DR. NYIKOS LÁSZLÓ, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Mielőtt a mondanivalóm érdemi részére térek, szeretném pontosítani képviselőtársaimnak a bejelentését.

Balázs József képviselő úr korrekten említette, hogy a költségvetési bizottság az ülésén egyhangúlag támogatta e három törvényjavaslatnak az általános vitára bocsátását, ez valóban így történt, magam is megszavaztam az általános vitára bocsátását. Azonban Ékes képviselő úrnak az interpretációjában ez némi félreértésre ad okot, ugyanis nem megszavaztam a törvényt - ugye, már előre -, hanem ott is úgy kell érteni, hogy az általános vitára bocsátást támogattam, azért, mert azt gondolom, hogy erről a kérdéskörről beszélni kell, hiszen jövő tavasszal lesz tíz esztendeje annak, hogy Magyarország az Európai Unió tagja lett, és tíz évvel ezelőtt tett különböző ígéreteket, amelyek egy részének a teljesítése most időszerű. Tehát azt gondolom, hogy erről mindenképpen beszélni kell az Országgyűlésben, ezért támogattam az általános vitára bocsátást, és a végső támogatásunk még egyáltalán nem mondható meglevőnek, majd a hozzászólásomból is érezhetők lesznek azok a problémák, amelyek miatt úgy tűnik, hogy ennek az egyértelmű támogatására nem lesz módja a Jobbik frakciójának.

Nos, tíz évvel ezelőtt, amikor a koppenhágai kritériumokat Magyarország elfogadta, ami politikai, gazdasági és jogharmonizációs kritériumoknak a megismerését és adaptálását jelentette - ismerjük mindannyian, az áruk, szolgáltatások, a munkaerő és a föld szabad áramlására vonatkozó kritériumokat -, továbbá az úgynevezett acquis communautaire átvételét, az Európai Unió joganyagának az átvételét, amire - itt utaltak már erre - hosszabb idő alatt van lehetőség, hiszen itt több tízezer oldalas joganyagról van szó, és ami most itt elénk került, ez a három törvényjavaslatból álló csomag is ennek próbál eleget tenni, ahogy ezt már itt előttem ismertették.

Tudjuk azt, hogy ez az európai uniós joganyag, ez a magyarra nehezen fordítható francia kifejezés, az acquis communautaire nagyon sokféle, sok típusú jogszabályt tartalmaz, kezdve a szerződésekkel, folytatva a rendeletekkel, a direktívákkal vagy irányelvekkel, döntésekkel. Ez mind, amit eddig említettem, közismerten kötelezően átveendő, tehát adaptálandó vagy implementálandó, ahogy itt a jogszabálytervezet fogalmazója kifejezi magát. Tehát időszerű ennek az átültetése, ennek az adaptációja a magyar joganyagba.

Ahol a mozgásterük megvan a tagországoknak, tehát Magyarországnak is, a rendeleteknél ilyen mozgástér nincs, a direktíváknál már van némi mozgástér, és még inkább van mozgástér az állásfoglalásokban, illetve az ajánlásokban. Ezekre itt nem utal az előterjesztés. Itt a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló törvényjavaslatnak az 5. melléklete tartalmazza korrekten azokat az irányelveket - vagy 9 irányelvet -, amelyeknek az adaptálása vagy az implementálása most napirenden van, és további 2 rendeletet is megemlít. Összesen 9 plusz 2, 11 jogszabályból áll az az európai uniós joganyaggyűjtemény, aminek a mostani adaptálása napirenden van.

Meg kell mondanom, már erre is utaltak előttem, hogy én ezeket a törvénytervezeteket, különösképpen az első nagyobb csomagot, az új hitelintézeti törvénynek a tervezetét profi munkának tartom. Azt gondolom, nagyon látható rajta az a profizmus, amivel az eurokraták Brüsszelben ezeket a joganyagokat nagy rutinnal kezelik, és nekem az egyik leginkább elismerésre méltó része ennek a törvényjavaslatnak az a fogalomtár, amit elénk tár, és 120 fogalmat definiál, pénzügyi vállalkozástól a pénzügyi intézményeken át a pénzügyi szolgáltatásig, a kiszervezést, a kockázatot, a tőkefenntartási puffert, és így tovább.

Azt gondolom, hogy ez példa lehetne más törvények, más jogszabályok megalkotói számára is. Sajnos nem mondható el ez a fajta szakmai precizitás, ami itt tetten érhető, hogy tudniillik egyértelműen definiál fogalmakat, nem találjuk ezt meg mondjuk, horribile dictu, az alaptörvényben sem vagy a helyi önkormányzati törvényben sem vagy a számvevőszéki törvényben sem. Lógnak fogalmak a levegőben. Ez jó példa arra, hogy így kellene a továbbiakban a további törvényeket is kezelni, hogy tehát a jogszabály alkalmazója számára egyértelmű és világos legyen, hogy a fogalmak mit jelentenek.

Nem kisebb személyiség hívta föl erre a figyelmet, én már idéztem őt itt a parlamentben, Neumann Jánostól tanultam, hogy a pénzügytudományt, közgazdaság-tudományt nem az különbözteti meg elsősorban az egzakt tudományoktól, a természettudományoktól, hogy valami külön tudományos természetük lenne, hanem az egzaktan definiált fogalmak hiánya. Az egzaktan definiált fogalmak hiánya a magyar jogalkotásban igen-igen jellemző, tetten érhető. Ez most egy pozitív példa, ami itt előttünk van.

Az is egy erénye az előterjesztésnek, hogy áttekinthető és logikus a szerkezete, és követhetők azok a fejezetek, amelyek az engedélyezési eljárás szabályozását, a pénzügyi intézmény jogutód nélküli megszüntetését, a végelszámolást, a felszámolási eljárást tárgyalják, vagy a prudens működésre vonatkozó követelményeket ismertetik, a vállalatirányítási rendszer ellenőrzését.

És itt megállok egy pillanatra, mert az egyik kifogásolandó, kifogásolt pontja az előterjesztésnek az, hogy láthatóan zavarban van az előterjesztő, amikor az ellenőrzési rendszer egészét vagy annak egyes részeit kell szabályozni. Egyébként is olyan benyomást keltenek ezek a törvényjavaslatok bennem - bár nem tudom bizonyítani, csak mint aki ezt áttanulmányozta -, hogy nem egy kéz fogta a tollat, amikor ezeket a passzusokat megfogalmazta, hanem talán időzavar miatt több helyről szedték össze ezeket a javaslatokat, és egyik-másik helyen látszik az inkonzisztencia, tehát hogy ugyanazokat a fogalmakat nem ugyanúgy használják. Ilyen például a belső ellenőrzésnek a kérdése, az alap-törvényjavaslatban helyesen említi a három elemét, tehát a vezetői ellenőrzést, a folyamatba épített ellenőrzést és az intézményesített szervezeti vagy személyi belső ellenőri ellenőrzést, de máshol ezt másként értelmezi. Nem is beszélve arról, hogy van egy olyan kifejezés, hogy a belső ellenőrzés a jelentését kinek küldi meg. A belső ellenőrzés nem személy, az nem küld jelentést senkinek, belső ellenőrzést végez maga a vezető is, és nyilván nem ő küldi a jelentést saját magának.

Tehát itt bizonyos slamposság, bizonyos felületesség, összehangolatlanság érezhető ezen a téren. Nem is beszélve arról, hogy a belső ellenőrzésre vonatkozó nemzetközi szabályok, speciel az Európai Unió gyakorlata is az, hogy szakmai útmutatókat, szakszóval standardokat alkalmaznak. Magyarországon létezik egy civil szervezet, szakmai szervezet, a Belső Ellenőrök Közhasznú Szervezete, amelynek kidolgozott standardjai vannak, és azt gondolom, jó lett volna - még mindig jó lehet - ezzel a szakmai szervezettel konzultálni arról, hogy a belső ellenőrzésnek a végzésekor ezeket a szakmai standardokat alkalmazzák a különböző intézményeknél.

Nagyobb probléma ennél, hogy a felügyeletnek, értve alatta a Magyar Nemzeti Bankba integrált PSZÁF-nak a felügyeleti funkcióját, tehát ennek a felügyeletnek a parlamenti ellenőrzése megoldatlan.

(17.00)

Ez ugyan nem róható fel direkt módon a három törvényjavaslatnak, de itt el kell mondanom nem először, de talán utoljára - mert ahogy itt az elhangzott, ez egy politikai vita, egy általános vitában ennek helye van -, az megengedhetetlen és tarthatatlan helyzet, hogy a Magyar Országgyűlés nem hajlandó a Magyar Nemzeti Banknak immár a felügyelettel kibővült tevékenységéről szóló jelentését napirendjére venni. Nem tudom, hogy mi ennek az oka, hogy sem a korábbi kormányok, szociálliberális kormányok, sem a mostani Fidesz-KDNP-kormányszövetség nem hajlandó a Magyar Nemzeti Bank tevékenységéről szóló jelentést a napirendjére venni. Semmiféle kontroll nincs a monetáris politika fölött, és nem tudom, hogy hogyan fogja a magyar Országgyűlés gyakorolni az ellenőrzési funkcióját a megnövekedett hatáskörű hatalmas nagy szervezet tevékenysége fölött, amiben benne van most már a hatósági funkció, a felügyeleti funkció. Ezeknek a fontosságára szeretnék itt utalni, amikor a három törvényjavaslat értékelését vagy a kritikáját igyekszem itt ismertetni.

További erénye vagy kiemelendő sajátossága az Országos Betétbiztosítási Alap, ami látható módon már egy magyarországi intézményként adaptált része a törvényjavaslatnak, és korrekten bemutatja azt, hogy mi a dolga az OBA-nak, a Betétbiztosítási Alapnak: a tájékoztatás, a kártalanítások fizetése és a kezességvállalás. Ezek korrekten le vannak írva, azonban az OBA ellenőrzése is zavaros. Azt mondja az előterjesztő a 226. §-ban, hogy ennek az OBA-nak a pénzügyi számviteli ellenőrzését az Állami Számvevőszék végzi, továbbá könyvvizsgálót bíz meg. Ez azt igazolja, hogy nem tudja az előterjesztő, aki ezt megfogalmazta, egyrészt nem tudja, hogy mit csinál a Számvevőszék, mi a dolga e téren, másrészt nem tudja, hogy a könyvvizsgálónak mi a dolga. Ez egy párhuzamosság. Itt egy szakmai zavar van az előterjesztő fejében. Ugyanis itt nem az is-is, hanem a vagy-vagy kérdés vethető fel, különben párhuzamos működés van, aminek semmi értelme nincs, mert mind a kettő független külső pénzügyi ellenőrzést végez.

Hasonló probléma van a pénzügyi intézmények számvitele és könyvvizsgálata című tevékenységgel kapcsolatban is, hiszen nem világos az, hogy ki bízza meg a könyvvizsgálót, és ki díjazza a könyvvizsgálót. Itt olyan benyomás keletkezik az emberben, amikor ezt a részt olvassa, hogy az igazgatóság bízza meg a könyvvizsgálót, ami nyilvánvalóan nem lenne szerencsés, hiszen az ő ellenőrzéséről van szó a könyvvizsgálói tevékenysége kapcsán.

Amire a második számú törvényjavaslat kapcsán szeretném felhívni a figyelmet, itt is elmondom erényként azt, hogy 40 fogalmat definiál, de azért hozzáteszem, hogy helyenként spórol ezekkel az utalásokkal. Miért ne lehetne odaírni a fogalmak definiálása mellé, hogy konkrétan mi az a megfogalmazás, mi az az értelmezés, amit a másik hivatkozott törvényben lehet megtalálni? Az ember keresgéli, összevissza kell a DVD-jogtárban keresgélni, hogy megtalálja azt, hogy mire vonatkozik ez az utalás.

Ami a jogharmonizációról szóló törvénymódosítási csomagot illeti, ez egy tipikus salátatörvény, 33 törvényt módosít. Ezek közül is kettő az, ami kiemelendő, hiszen a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról szóló törvénymódosítás önmaga 30 oldal, és 11 oldal a Nemzeti Bankról szóló törvény, amiről megint elmondható, hogy egy viszonylag új törvényről van szó, a magyar nemzeti banki törvényről van szó, és máris egy 11 oldalas módosítását kezdeményezi a pénzügyi kormányzat.

Tehát ilyen részproblémák mellett végül is mi az, ami miatt én azt gondolom, hogy ebben a formájában ez a törvényjavaslat-csomag nem lesz támogatható a Jobbik frakciója részéről, mert valahogyan ki kellene küszöbölni ezeket a hiányosságokat?

Szeretném fölhívni a figyelmet arra, hogy annál inkább nagy szükség lenne a Nemzeti Bankról szóló törvény módosítása kapcsán leírni azt, hogy a Nemzeti Banknak, inkluzíve felügyeletnek az Országgyűlés általi ellenőrzését mindenféleképpen meg kell oldani, hiszen mint korábban vita volt erről, és név szerinti szavazást is kértünk, az Európai Központi Banknak utasítási joga van a Magyar Nemzeti Bank fölött. Ez példa nélküli az eurózónán kívüli EU-tagországok körében. Ez egy rendkívül nehezményezendő törvényhozási megoldás, amit a jegybanki törvény tartalmaz. Ennek kapcsán mindenféleképpen meg kell oldani a Nemzeti Bank parlamenti felügyeletét. Meg kell oldani a külső és a belső ellenőrzésnek ezt a zavaros viszonyát, vagy fel kell oldani, amire utaltam. Tehát a Számvevőszék, a könyvvizsgáló meg a belső ellenőrzés viszonyát tisztázni kellene, mert ez nem egészen világos az előterjesztő előtt.

(Az elnöki széket Jakab István, az Országgyűlés
alelnöke foglalja el.)

Végül azt szeretném még hangsúlyozni, tisztelt Országgyűlés, hogy a miniszterelnök úr a közelmúltban olyan bejelentést tett, aminek az a lényege, hogy az eurózónába kerülése Magyarországnak igencsak kitolódott a homályos jövő felé. Ezek után felmerül az emberben az a kérdés, hogy egy ilyen javaslatcsomagot, amely végső fokon a bankunió felé viszi azt az országot, jelesül Magyarországot, amely ezt a javaslatcsomagot most beépíti a törvényei közé, tehát időszerű-e ezek után, a miniszterelnöki bejelentés után ezt a bankunió felé való menetelést most itt nekünk fölgyorsítani. Értem azt, hogy persze a lecke adott, január 1-jétől ezeket be kellene vezetni, hiszen ezt annak idején vállalta Magyarország, de a helyzet is változott tíz év alatt. Nem is kicsit, mert amikor mi az Európai Unióba beléptünk tíz évvel ezelőtt, akkor olyan remények fogalmazódtak meg, hogy pusztán a belépés, a bentlét, az Unióban tagként való működés önmagában 1 százalékot javíthat a gazdasági növekedésen, és ha belépünk az eurózónába, az további 0,6-0,9 százalékos növekedési potenciált jelent. Összesen nincs ennyi sajnos a magyar GDP éves átlagos növekedése az utóbbi esztendőkben. Talán a legszomorúbb tanulság pedig az, hogy az Európai Unió nem tudta igazolni azt a tervét, azt a reményét nem tudta beváltani, miszerint 2010-re már az Európai Unió lesz úgymond a világgazdaság centruma és konkurálni fog az Egyesült Államokkal. Elvándoroltak szépen a világgazdaság centrumai, és az Európai Unió sajnos inkább helyben jár, mintsem fejlődne.

Nos, ezért aztán azt gondolom, hogy talán nem kellene annyira sürgetni ezt a három törvényjavaslatot, ennek a bevezetését. Az elmondott szakmai problémákat sorolhatnám még, de természetesen nincs erre szükség. Egyet még azért elmondok. Ezeket ki kellene javítani és egy olyan időben, amikor ez időszerűnek mondható, mondjuk, a politikai álláspont módosulása kapcsán, mármint a miniszterelnöki álláspontra célzok, újra elővenni.

Utolsó szakmai gondolatom az, hogy a harmadik számú törvényjavaslatban a minősített adat védelméről szóló törvény módosítása kapcsán szeretném azt megemlíteni, hogy a hozzáférhetőség a minősített adatokhoz címszónál a közigazgatási államtitkár és az államtitkár fogalma együtt szerepel. Erre utalt itt Józsa képviselőtársam.

(17.10)

Szeretném azt elmondani, az a magyar gyakorlat - és itt elnézést kérek a jelen levő államtitkár úrtól -, az a gyakorlat, ami Magyarországon kialakult, egyáltalán nem jó. Itt a parlamentben annak az államtitkárnak kellene lennie, az úgynevezett parliamentary secretary, akinek mandátuma van arra, hogy a minisztert képviselje, hiszen ő a politikai helyettese, és aki közigazgatási államtitkár vagy nem politikai államtitkár, annak sajnos itt kevésbé lehet funkciója. Tehát ezt egyértelművé kell tenni, hogy ki vagy melyik államtitkár az, aki ezeknek a minősített adatoknak a megismerésére, azok kezelésére és minősítésére jogosult.

Elnök úr, köszönöm szépen a szót. (Taps a Jobbik soraiban.)

Forrás: parlament.hu