ÉKES JÓZSEF, a számvevőszéki és költségvetési bizottság előadója: Köszönöm, elnök úr, a szót. Tisztelt Államtitkár Úr! A mai napon a számvevőszéki és költségvetési bizottság is megtárgyalta a befektetési formákról és kezelőikről, valamint az egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslatot, és a bizottság egyhangúlag elfogadta.

Mint ismeretes, az Európai Unióban az Európai Bizottság és Tanács 2011-es, majd 2013-as döntése alapján tulajdonképpen magát a befektetési rendszereket vizsgálta és ajánlotta a különböző nemzeti kormányoknak, és vele párhuzamosan a nemzeti bankok és a felügyeleti szervek rendszerének a vizsgálatát is végrehajtotta. 20-22-én az Európai Parlamentben volt a pénzügyi szemeszternek egy olyan ülése, amelyen a nemzeti parlamenti képviselők és az európai parlamenti képviselők együttes ülésén is tulajdonképpen maga a bankrendszer, a befektetési rendszerek vizsgálata, szigorítása, ellenőrzése és visszacsatolása került megtárgyalásra. Itt nagyon fontos ténykérdés az, hogy a harmadik országba történő befektetési alap kezelési biztonságának a kérdéskörét is maga az Európai Parlament megfogalmazta, ezen belül a kollektív befektetési formák fajtái közül a befektetési alapok, befektetési jegyek, önkéntes nyugdíjpénztárak, életbiztosítások, részvények és a tőzsdei részvétel különböző formáit taglalja.

Szeretném külön kihangsúlyozni, hogy amikor 2011-ben Magyarország a Magyar Nemzeti Bank és a PSZÁF összevonásával próbálkozott, kísérletezett, akkor egyfajta támadás érte Magyarországot az Európai Unió részéről, majd a tavalyi évben, amikor ténylegesen tulajdonképpen maga a Nemzeti Bank és a PSZÁF összevonása is megvalósult, akkor már az Európai Unió is úgy foglalt állást, hogy teljesen jogos és ésszerű volt Magyarország azon törekvése, hogy a Nemzeti Bankot és a felügyeleti szervet együttesen működtesse, és annak alapján sokkal határozottabb lépéseket tud tenni a különböző befektetési formák, pénzügyi rendszerek, banki rendszerek átláthatósága területén.

A magam részéről még egyszer kihangsúlyozom, hogy a számvevőszéki és költségvetési bizottságban különösebb vita nem alakult ki, egyedül Nyikos László képviselőtársam vetette fel a Jobbik részéről elnöki hozzászólásában, hogy a kis- és középvállalkozások könyvelői kérdése hogyan alakul. Itt a könyvvizsgálati dolgokról próbált, ugye; a nagy cégeknél ez teljes egészében megvalósul, a kis- és középvállalkozásoknál a mai törvényi rendelkezések alapján ez nem teljes körű, így bizonytalanság alakulhat ki a kis- és középvállalkozásoknál, de úgy érzem, maga az egész törvénytervezet nem erről szól, hanem elsődlegesen az Európai Unió 2011-es, 2013-as bizottsági és tanácsi döntése végrehajtásának az átültetése a magyar jogrendbe, és annak alapján valóban ki tud teljesedni a befektetési tisztaság, valamint a harmadik országba történő forgalmazás kérdésköre és annak a biztonsága. Még egyszer szeretném külön kihangsúlyozni, hogy az Európai Tanács és az Európai Parlament döntésével a Nemzeti Bank és a felügyeleti szerv átültetési rendszerében is, tehát a Nemzeti Bank törvényében is szükségessé válik ennek a törvénynek az átalakítása, módosítása és e törvény alapján tulajdonképpen a teljes jog tisztán történő átültetése a Nemzeti Bank törvényébe is.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu