KOVÁCS TIBOR (MSZP): Ha a kormány jelen lévő képviselői gombot nyomtak volna, nyilvánvalóan megelőzhették volna a képviselői felszólalást, így aztán, miután a javaslat említett pontjai, a 2-20., a 23-28., illetve a 30-44. a gazdasági bizottságban kerültek benyújtásra ma reggel, ezért ezen javaslatokról kénytelen vagyok elmondani, hogy hogyan került ez a csomag a gazdasági bizottság elé.

Tisztelt képviselőtársaim, a mai nap negyed 9-re hívta össze az elnök a gazdasági bizottság ülését. A gazdasági bizottság korábban kiküldött napirendjéről szavazott a bizottság, ezt követően pedig megkezdődött a benyújtott módosítóindítvány-csomag vitája - a vita természetesen idézőjelben -, hiszen én magam azt kezdeményeztem a bizottság ülésén, hogy a kormány jelen lévő képviselője legalább mondja el azt, hogy mi van ebben a csomagban, és adjon időt a bizottság arra, hogy a képviselők valamelyest áttekintsék ezt a javaslatcsomagot. Erre nem volt mód, így kénytelenek voltak az ellenzéki képviselők kivonulni a bizottság üléséről tiltakozásképpen, mert ez olyan mértékű megalázása a bizottságnak és a parlamenti munkának, amit nem lehet tolerálni a továbbiakban.

(12.40)

A kormánypárti képviselők ilyenkor nagyon gyakran hivatkoznak arra, hogy persze, mert választási kampány van. Tisztelt Képviselőtársaim! Nyilvánvalóan szó nincs róla, hiszen önök ezt a gyakorlatot követik, azt lehet mondani, hogy évek óta; azt a gyakorlatot, hogy egy-egy törvényjavaslatnál nem az a céljuk, hogy megismertessék a parlamenti képviselőkkel őszintén, hogy mi a kormány szándéka, sokkal inkább az a tapasztalat, hogy eltakarják a benyújtott javaslattal a kormány valódi szándékát, és a valódi szándék mindig az utolsó pillanatban, ilyen javaslatcsomagok formájában derül ki.

Kérdezném például, hogy a benyújtott törvényjavaslat utal arra a szolgálati törvény módosításával, hogy a rendőrségi dolgozók kapjanak a korábban megígért 14 ezer forinton túl további 10 ezer forintos kiegészítő juttatást. Érdekes módon a törvény nem rendelkezik arról, csak az indoklásában fogalmazódik meg, hogy a kormány ezt nem automatikusan gondolja, hanem az említett pénzösszeg 80 százalékát automatikusan, a fennmaradó 20 százaléka fölött pedig a miniszter saját hatáskörben úgymond rendelkezhet. Ez eléggé szokatlan és megmagyarázhatatlan, hogyha ez így van, akkor miért nincs utalás a törvényjavaslatban arra, hogy milyen kormányrendelet alapján születik ez a módosító indítvány, illetve milyen megfontolásból tették bele az indoklásba ezt a kitételt, ami nehezen elfogadható, és nehezen magyarázható.

Szeretnék itt kitérni arra a rendkívül kiterjedt módosító csomagra, amely például a területfejlesztési törvény módosítását tartalmazza e csomag keretében; olyan hatásköröket ad a kormánynak, ami korábban parlamenti hatáskör volt, és ráadásul beazonosíthatatlan módon ismét csak jó néhány paragrafust, illetve jó néhány törvényt kétharmados kategóriába sorol a törvényjavaslat keretében a kormányzat, ami megint csak azt jelenti, mintha, tisztelt fideszes képviselők, önök attól tartanának, hogy a parlamenti választásokon mégsem az az eredmény születik, mint amit önök most gondolnak, és ezért gyorsan most számos olyan törvénymódosítást tesznek be ebbe a csomagba, ami továbbra is megpróbálja bebetonozni az önök képviselőit a különböző funkciókba és pozíciókba.

Érthetetlen és itt ül államtitkár úr, aki a területért felelős államtitkár, igazán mondhatna arról valamit, hogy mit céloz például a vasúti törvény ilyen mélységű módosítása, mi miért került be, ha egyáltalán tud róla a kormány képviselője. Ne haragudjanak, azt kell mondjam, olyan látszat keletkezik, és ezt a helyzetet valahogy önöknek kell kezelniük, hogy önöknek maguknak, a kormány képviselőinek sincs fogalma arról, hogy mi van ebben a törvénycsomagban. Akkor jogosan kérdezheti a parlamenti képviselő, hogy tessék mondani, hol készültek ezek a módosító indítványok, hogy kerültek egyáltalán a bizottság elé, és milyen felhatalmazással döntött úgy úgymond a bizottság elnöke, hogy a bizottság elé terjeszti ezeket a javaslatokat, ha sok esetben, és a mai napon is számos példa volt arra, hogy a kormány jelen lévő képviselője - szegény hivatalnokok, nem akarom őket természetesen bántani, de hát kénytelenek azt mondani, hogy nincs álláspontjuk a javaslatról, mert ők maguk is aznap reggel találkoztak ezekkel az indítványokkal. Ez egyszerűen méltatlan, hogy a kormány képviselői ott ülnek, és azt mondják, hogy nem tudnak álláspontot kifejteni, mert nem ismerik a javaslatokat. Itt ülnek és hallgatnak, és meg nem szólalnak a kormány képviseletében államtitkárok és miniszter úr is (Dr. Fónagy János: Ha hagynád őket szóhoz jutni...), és nem tudhatjuk, hogy miről szól ez a módosításcsomag.

Kérem, ha van valami szakmai tisztesség önökben, akkor álljanak fel és mondják el (Az elnök a csengője megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), hogy mi a kormány valós szándéka ezekkel az indítványokkal.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu