DR. NAVRACSICS TIBOR közigazgatási és igazságügyi miniszter: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársam! Vádol bizonyítékok nélkül, és a nyomozó hatóságok pedig nem találnak bizonyítékokat. De tekintettel arra, hogy ismereteim szerint ez az utolsó felszólalása a parlamentben, engedje meg, hogy miközben nekünk több párbeszédünk is volt, és többször nem értettünk egyet, a nagyrabecsülésemet fejezzem ki. Úgy tudom, hogy a professzionális politikától most visszavonul. (Dr. Mátrai Márta tüsszent.) Én azt kívánom önnek, hogy a civil életben - és igaz a kívánságom, hiszen háznagy asszony rátüsszentett - találja meg a számítását, és legyen boldog, egészséges úgy a családja, mint a barátok körében. Viszontlátásra!

Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu