DR. PATYI ANDRÁS, a Nemzeti Választási Bizottság elnöke: Tisztelt Országgyűlés! Elnök Urak! Hölgyeim és Uraim! Kedves Vendégek! A vonatkozó törvényi kötelezettségeknek eleget téve írásbeli beszámolót terjesztettem a tisztelt Országgyűlés elé. Kérem, engedjék meg, hogy ennek lényegét szóban is előadjam.

Az országgyűlési képviselők választásának új anyagi jogi szabályai egy hat általános választáson alkalmazott, még 1989-ben elfogadott, tehát negyedszázados választási rendszert változtattak meg. Az új eljárási szabályok egy 17 éves eljárási törvényt cseréltek másikra.

Az általános választások kitűzését követően a választási szerveknek 11 hét, azaz 77 nap állt rendelkezésükre, hogy a 2014. évi választást a megváltozott jogi szabályozásnak megfelelően szervezzék meg és bonyolítsák le. Az új eljárási törvény, a Ve. megújította a választások központi szerveit, és létrehozta az országgyűlési ciklusokon átívelő megbízási időtartammal bíró, a korábbi Országos Választási Bizottsághoz képest kibővült létszámmal működő Nemzeti Választási Bizottságot, a NVB-t. A hét választott és a három póttag személyére vonatkozó köztársasági elnöki javaslattétel, a kilenc esztendőre szóló megbízás, a jogi egyetemi végzettség követelménye, valamint a megválasztásunkhoz szükséges kétharmados szavazati többség új elemek, amelyek egyszerre biztosítják az NVB függetlenségét, stabilitását és szolgálják a szakmai hozzáértést.

Az NVB hét tagját és három póttagját az Országgyűlés 2013. szeptember 30-án választotta meg, a törvényi előírásnak megfelelően a bizottság aznap megtartotta alakuló ülését, és személyemben megválasztotta elnökét, majd javaslatomra az elnökhelyettest is. Az alakuló üléssel megszűnt a korábbi OVB és ezzel a tagjainak a mandátuma is. A választás kitűzéséig a választott tagokon túli további egy-egy tagot az Országgyűlésben képviselőcsoporttal rendelkező pártok bízták meg, a testület a választás kitűzéséig így 12 taggal látta el jogszabályban rögzített feladatait.

A választás kitűzésével e tagok megbízása megszűnt, 2014. január 18-a és február 26-a között a bizottság a választott tagjai útján látta el feladatait, és készült föl az addig példa nélküli, várható ügyterhelés kezelésére. Munkánkba később az országos listát állító jelölő szervezetek által megbízott személyek folyamatosan kapcsolódtak be.

Ezen a választáson az eddigi legtöbb számú országos pártlistát, 31-et jelentettek be, amelyből végül a törvényes feltételeknek 18 felelt meg. A pártlistákon kívül az országos nemzetiségi önkormányzatok is jogosultak voltak országos nemzetiségi lista állítására. Ezzel mind a 13 nemzetiség élt. Így az NVB jogerősen összesen 31 országos listát vett nyilvántartásba. Az országos listaállítás jogcímén összesen 19 tagot - 14 főt a pártok, 5 személyt a nemzetiségi önkormányzatok - bíztak meg a bizottságba, amely így február 27-e és a mai nap, május 6-a éjfél között 26 taggal látja el feladatait. A Ve. jelenleg kizárólag a választott NVB-tagok számára ír elő jogi egyetemi végzettséget, a megbízott tagoknál ez nem követelmény, ennek ellenére e tagok többsége ilyen végzettséggel szintén rendelkezik.

Bizottságunk a választás kitűzése és az országos listás eredmény megállapításáról szóló 2014. április 23-ai döntése között 13 hét alatt 44 ülést tartott - átlagosan hetente három alkalommal ülésezett -, és ez alatt az időszak alatt 1060 határozatot hozott, ez átlagban 24 határozat. Elsőfokú szervként eljárva 315 határozat meghozataláról döntöttünk. Összehasonlításképpen szeretném előadni, hogy az Országos Választási Bizottság 2010-ben a teljes választási időszakban 39 ülésén összesen 237 darab határozatot hozott, tehát ülésenként átlagban hatot.

A legnagyobb munkaterhet az országgyűlési egyéni választókerületi választási bizottságok elsőfokú határozatai ellen érkezett fellebbezések feldolgozása és elbírálása jelentette. A jogszabályváltozások okán az NVB másodfokon eljáró szervként az OEVB-k döntéseinek jogorvoslati fóruma lett. A bizottságokban az egyéni jelöltek nyilvántartásba-vételi eljárása kapcsán hozott, hozzávetőleg 2500 döntés háromnapos jogorvoslati eljárás keretében biztosította az NVB felé a fellebbezés lehetőségét. A jelöltek nyilvántartásba vétele tárgyában és az ajánlóívek határidőben történő visszaszolgáltatásával kapcsolatban bírság kiszabásáról rendelkező, elsőfokú határozatok az esetek túlnyomó többségében megalapozottak és jogszerűek voltak. A jelöléssel kapcsolatos 368 darab jogorvoslati kérelem esetében mindössze 9 esetben találtuk megalapozottnak a fellebbezésben foglaltakat, és döntöttünk az OEVB határozatának megváltoztatásáról. Igaz, hogy 264 kérelem a Ve.-ben előírt, szigorú formai követelményeknek nem felelt meg, ezért azok érdemi vizsgálatára nem volt lehetőség.

Az ajánlóívek átadására vonatkozó törvényi kötelezettség megszegése miatt kiszabandó bírság - ez egy új ügytípus és új szankciófajta volt - tárgyában hozott elsőfokú döntések ellen összesen 239 fellebbezés érkezett bizottságunkhoz, tehát csak ebben a tárgykörben több döntést kellett hoznunk, mint az OVB-nek a választás egészét érintően. Következetesen alkalmazott, a Kúria által is megerősített álláspontunk szerint az ajánlóívek leadására, illetve visszaadására a jelölő szervezetet és a független jelöltet objektív felelősség terhelte, ezért ennek elmulasztása esetén kimentésre nem volt lehetőség. Az OEVB-k minden esetben hivatalból voltak kötelesek bírságot kiszabni, nem volt mérlegelési jogkörük, ahogy nekünk sem.

Összegzésképpen: az egyéni jelöltek nyilvántartásba vételéhez kapcsolódó eljárási cselekményekkel összefüggésben hozott elsőfokú döntések ellen előterjesztett, összesen 607 jogorvoslati kérelmet egy nagyon rövid, egyhetes időtartam alatt kellett elbírálni, amely munkateher a napi rendszerességgel tartott ülések és a meghozott döntések jelentős száma miatt mind nekünk, tehát a döntéshozóknak, mind a döntést előkészítő Választási Irodának rendkívüli munkaterhet jelentett.

A bizottság egyéb, döntően a választási kampány szabályainak megsértése tárgyában hozott, elsőfokú döntések ellen benyújtott jogorvoslati kérelmeket elbíráló fórumként 138 határozatot hozott. A választási eljárás lényegét képező jogalkalmazó tevékenység - tekintettel a vonatkozó alkotmánybeli, alaptörvényi rendelkezésekre is - teljes bírói kontroll alatt áll, ezért a döntések számánál is többet mondanak a bírósági felülvizsgálat tapasztalatai. Határozataink ellen 219 esetben kezdeményezték a Kúria eljárását. A Kúria 132 esetben folytatott le érdemi vizsgálatot, és 119 esetben, vagyis az esetek 90 százalékában tartotta megalapozottnak a Nemzeti Választási Bizottság döntését. Mindössze 13 esetben, az ügyek 10 százalékában döntött annak megváltoztatásáról, és a 219 kérelemből 87-et érdemi vizsgálat nélkül elutasított.

A választási kampány szabályainak gyakorlati alkalmazásával összefüggésben a Kúria több esetben fogalmazott meg a jelöltek és a jelölő szervezetek kampánytevékenysége folytatása szempontjából meghatározó álláspontot. Ebből kiemelendők az elmúlt évtizedekben a választási kampány során egyre nagyobb teret hódító, úgynevezett negatív kampánnyal összefüggésben hozott kúriai végzések. A Kúria - támogatva több határozatunkban is kifejtett álláspontunkat - rögzítette, hogy el kell különíteni egyrészt azt, amikor a választási kampányban a jelöltek és jelölő szervezetek egymás irányába megfogalmazott kritikai megnyilvánulásai véleményt közölnek, másrész azt, amikor tényt állítanak. Míg a vélemény, legyen az akár szélsőséges vagy egyesek számára bántó, önmagában nem vezethet a választási jogszabályok megsértéséhez sem, addig a valótlan tartalmú tényállítások alkalmasak a választópolgárok megtévesztésére és sértik a Ve. szabályait.

Szeretnék egy konkrét ügyről is visszajelzést adni. Egy politikai reklámfilmmel összefüggésben az NVB megállapította, hogy annak tartalma sérti két közszereplő, egyben a választási eljárásban részt vevő két jelölt emberi méltósághoz való jogát.

(10.50)

A videó egy állattal, nevezetesen csimpánzzal való azonosítás folytán dehumanizálja az érintett személyeket, ennélfogva egyértelműen túlmutat a negatív kampány, illetve a szélsőséges véleménynyilvánítás határain.

Érvelésünket a Kúria és az Alkotmánybíróság is helytállónak ítélte meg. Az Alkotmánybíróság rögzítette, hogy a Kúria az NVB döntésével összhangban alkotmányos módon más alapjog, nevezetesen az emberi méltósághoz való jog védelme érdekében korlátozta a véleménynyilvánítás szabadságát, így ezt a reklámfilmet nem lehetett az adott televíziócsatornán levetíteni.

A bizottság - mármint az NVB - a Ve. 51. §-ának rendelkezése alapján a választási szervek számára az azok által folytatandó egységes jogalkalmazói gyakorlat érdekében jogosult iránymutatás formájában értelmezni a választással kapcsolatos jogszabályokat, de csak azokat. Ezzel egyenértékű hatásköre "állásfoglalás" elnevezéssel jogelődjének, az OVB-nek is volt a régi Ve. alapján.

2014. február 9. és április 4. között tizenkét iránymutatás kiadásáról határozott az NVB. A bizottság elvi éllel tartotta magát ahhoz az álláspontjához - figyelemmel a Ve. irányadó rendelkezésére -, hogy iránymutatást kizárólag a választási szervek kezdeményezésére bocsát ki. Ezek közül hadd emeljek ki néhányat.

A politikai reklámok mint a médiaszolgáltatásban kizárólag ellenérték nélkül, az esélyegyenlőség biztosítása mellett közölhető új jogintézmény bevezetésével kapcsolatos egységes jogalkalmazás elősegítése érdekében indokoltnak tartottuk a Ve.-nek a politikai reklám és a politikai hirdetés fogalmára, illetve közzétételére vonatkozó szabályainak értelmezését 2/2014. számú iránymutatásunkban.

Külön értelmeztük a jelölő szervezetek kampányidőszak, illetve a jelöltállítási időszak során történő névváltoztatásának kérdését, hangsúlyozva, hogy a jelölő szervezetek neve olyan különleges adat, amellyel a választópolgár közvetlen kapcsolatba kerül, ezért annak megváltoztatása a választópolgári akaratra is hatással van.

Az ajánlások ellenőrzésére vonatkozó szabályok kapcsán megállapítottuk, hogy az ajánlást adó választópolgár személyes adataival összefüggő, a teljes körű központi névjegyzéki adatokkal való megegyezés szó szerinti, mérlegelés nélküli alkalmazása éppen hogy nem segítené a választópolgári akarat kialakítását, hanem azt akadályozná. Az iránymutatás taxatív felsorolásban rögzítette, melyek azok a központi névjegyzék adataihoz képest csekély mértékű eltérések, amelyek nem eredményezik az ajánlás érvénytelenségét; így például: a doktori cím fel- vagy fel nem tüntetése, anyja neve, édesanyjának második keresztneve, és így tovább.

Az alaptörvény és az országgyűlési képviselők választásáról szóló 2011. évi CCIII. törvény rendelkezései alapján a demokratikus jogállam történetében először gyakorolhatták választópolgárok választójogukat az 1920. évi trianoni békediktátum és az azt megerősítő 1947. évi párizsi békeszerződés következtében Magyarország határain kívül rekedt honfitársaink. A szavazás alkotmányos és eljárásjogi alapelveivel összhangban történő joggyakorlás elősegítése érdekében a levélben szavazás szavazólapjának és azonosító nyilatkozatának külképviseleten való leadásáról szóló iránymutatásunkban rögzítettük a levélben szavazás és a helyszíni, szavazóhelyiségben történő szavazás eltérő szavazási rendjének következményeit.

Kiemelendő még az úgynevezett relatív területi kampánytilalom, az úgynevezett "150 méteres" szabály egyes kérdéseiről szóló, 11/2014. számú iránymutatás, amely elemezte, értelmezte, meghatározta azokat a tevékenységeket, amelyek a szavazóhelyiségek bejáratától 150 méteren belül nem folytathatók a kampánycsend megsértése nélkül.

A Ve. rendelkezéseinek megfelelően a 106 egyéni választókerületi választási bizottság 2014. április 12-én megállapította a választás egyéni választókerületi eredményét. A választási bizottságok felkészült és a választási jogszabályoknak megfelelő munkavégzése, a választási szervekbe vetett közbizalom megnyilvánulása és a viszonylag mérsékeltnek mondható kampány folytatása eredményeként értékelhető az, hogy mindösszesen 5 jogorvoslati kérelem érkezett az NVB-hez az egyéni választókerületi eredményt megállapító döntések ellen, míg egy kifogás általánosságban az alaptörvényben foglalt rendelkezésekből kiindulva vitatta az egyéni választókerületi eredményeket.

A bizottságunk egy fellebbezés esetében találta megalapozottnak a szavazatok részbeni újraszámlálására irányuló indítványt, hangsúlyozva, hogy önmagában az első és második helyen végzett jelöltek közötti kisszámú szavazatkülönbség, illetve az érvénytelen szavazatok magas aránya nem szolgálhat alapul a szavazatok automatikus újraszámolásának elrendeléséhez. A Kúria, megerősítve álláspontunkat, rögzítette, hogy az eredmény elleni jogorvoslati eljárás keretében - figyelemmel a kérelmet előterjesztők korlátozott bizonyítási helyzetére - a delegált szavazatszámláló bizottsági tagok nyilatkozata elegendő bizonyítékul szolgálhat az eredmény megállapítása során bekövetkezett jogsértés alátámasztásához.

Az egyéni eredmény elleni jogorvoslati kérelmeket elbíráló döntéseink ellen három esetben kérelmezték a Kúria eljárását. Két esetben a Kúria érdemben vizsgálta a felülvizsgálati kérelmet, és az NVB határozatát valamennyi vitatott esetben törvényesnek ítélte meg, míg egy esetben érdemi vizsgálat nélkül utasította el a bírósági felülvizsgálati kérelmet.

Az egyéni eredmények jogerőre emelkedését követően, 2014. április 23-án a bizottság megállapította a szavazás országos listás végeredményét, és megállapította, hogy ez alapján mely 93 képviselő nyert mandátumot országos pártlistáról; egyben megállapítottuk, hogy kik a nemzetiségi szószólók.

Döntésünk a jogorvoslati, bírósági felülvizsgálati eljárások lezárulta folytán április 28-án emelkedett jogerőre, ezt követően április 30-án részletes közleményt hagytunk jóvá a Magyar Közlönyben történő megjelenés céljából. A jogerőtől független, azt követő rendkívüli jogorvoslati eljárás keretében az Alkotmánybíróság tegnap kiadott döntésével elutasította, illetve részben visszautasította a kúriai végzés ellen benyújtott alkotmányjogi panaszt.

Az NVB a 2014. évi választások alkalmával először alkalmazott jogszabályi rendelkezések három sarkalatos pontjára kíván rámutatni. Ezek esetében a gyakorlati jogalkalmazás eredményeképpen nyilvánvalóvá vált, hogy a hatályos jogszabályok alapvetően nem szolgálják teljeskörűen a jogintézmény céljával összhangban lévő magatartást, tehát a jogszabály dogmatikai érvényesülése elválik a jogpolitikai érvényesüléstől. E joghézagok és kodifikációs problémák rendezése jogalkotói hatáskörben szükségeltetik.

Ezek közül az egyik az érintettség vizsgálata, illetve megkövetelése a másodfokú jogorvoslati eljárásban. Kizárólag a választási bizottságok másodfokú határozatai és az NVB elsőfokú döntésével szembeni bírósági felülvizsgálati eljárást kezdeményező kérelemben követeli meg a törvény az érintettség bemutatását, igazolását, fennállását. Álláspontunk szerint ennek megkövetelése indokolt lehet az NVB előtti másodfokú eljárás keretében is. Hadd említsem azt meg, hogy a bizottságunk közel száz olyan fellebbezést bírált el, ahol egyetlen beadványozó minden érintettségre okot adó körülmény megjelölése nélkül, teljes mértékben általánosan megszövegezett kérelmeket benyújtva támadta a különböző országos, egyéni választókerületi választási bizottságok jelöltek nyilvántartásba vételével kapcsolatos döntéseit.

A második kiemelendő terület a többes ajánlás intézménye. Az ajánlásokra vonatkozó két lényeges újítás egyike volt az ajánlószelvényeket felváltó, hitelesített, sorszámmal és bélyegzővel ellátott ajánlóív bevezetése, valamint a különböző jelölő szervezetek irányában megengedett többes ajánlás intézménye. Ez az új lehetőség eredményezte azt a rendkívül jelentős aktivitást a jelölő szervezetek részéről, amely egyébként pozitív jelenségnek tekintendő, amelynek eredményeképpen 1531 nyilvántartásba vett jelölt vett részt a választási eljárásban; választókerületenként átlagban 14. A többes ajánlás rendszere azonban magában hordozza a választópolgárok adataival való visszaélés fokozott lehetőségét. A választópolgároknak az ajánlás során közölt személyes adatai, valamint a polgár valós választói akarata védelme érdekében indokoltnak tartjuk a jogalkotó részéről a többes ajánlási rendszer újragondolását és a szabályok módosítását, amely alapján a választópolgár jelölési fajtánként egy érvényes ajánlással élhet.

Végül harmadik pontként szeretnék rámutatni a választási bizottságok összetételére. A választási bizottságba, nevezetesen az NVB-be különböző jogcímeken delegálhatnak a jelölő szervezetek, illetve az Országgyűlésben képviselőcsoporttal rendelkező pártok tagokat.

(11.00)

A Ve. hatályos rendelkezései nem határolják el kellőképpen azokat a helyzeteket, hogy amikor két választási eljárás egy időben zajlik, az egyik választás esetében meghatározott jogcím alapján tagot megbízó jelölő szervezet ugyanazon bizottságba a másik választás kapcsán más jogcímen delegálhat-e, bízhat-e meg tagot. Álláspontunk szerint a jelölő szervezetek közötti esélyegyenlőség érvényesülése alapján egy jelölő szervezetnek, illetve jelöltnek csak egy megbízott tagja lehet a választási bizottságokban, annak ellenére is, ha egyébként több jogcímen is jogosult lenne tag delegálására. Álláspontunkat a Kúria is megerősítette végzésében.

Összegzésként elmondható, hogy a választási szervek, köztük a választási bizottságok teljesítették a Ve.-ben foglalt rendeltetésüket. Feladatukat pártatlanul, a választások tisztaságát és törvényességét biztosítva látták el. Mindezek alapján a Nemzeti Választási Bizottság elnökeként köszönetemet fejezem ki az országgyűlési képviselők 2014. évi választása jogszabályoknak megfelelő és eredményes lebonyolításában részt vevő valamennyi választási szerv tagjának és munkatársának. Országos illetékességű, egyben másodfokú bizottságunk elnökeként elismerésemet fejezem ki a mindnyájunk számára új jogszabályok alkalmazása során az oevb-k által meghozott körültekintő és lelkiismeretes döntésekért, az olykor még a német alkotmánybíróság alapjogi gyakorlatára is hivatkozó színvonalas határozatokért, amelyekkel nemcsak a tételes jogot alkalmazták kivétel nélkül magas szinten, hanem a választások és a választási eljárás alapelveire is mindenkor figyelemmel voltak a bizottságok.

Külön köszönöm a bizottságunk munkáját segítő, kiszolgálását ellátó Nemzeti Választási Irodának a választási igazgatás és a bizottság szakmai munkájának támogatása érdekében kifejtett tevékenységét. Megítélésem szerint a választási szervek hatékony és a jogszabályok megtartása és megtartatása érdekében végzett munkájának köszönhetően az országgyűlési képviselők idei választásának előkészítése és lebonyolítása eredményesen, a hatályos jogszabályi rendelkezéseknek megfelelően történt.

Tisztelt Képviselő Hölgyek és Urak! Tisztelt Szószólók! Önöknek, mint a 2014. évi általános választás eredményeként megválasztott képviselőknek és szószólóknak a nemzet szolgálata érdekében végzendő törvényhozói munkájukhoz a Nemzeti Választási Bizottság és a magam nevében sok sikert és eredményes négy évet kívánok. Salus Hungariae suprema lex esto - Magyarország üdve legyen a legfőbb törvény!

Kérem beszámolóm elfogadását, és köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps.)

Forrás: parlament.hu