DR. CSÚCS LÁSZLÓNÉ lengyel nemzetiségi szószóló: (Magyar nyelven kezdi meg felszólalását.) Tisztelt Ház! Nagy megtiszteltetés számomra, hogy lengyel nemzetiségi szószólóként először szólalhatok fel a Magyar Országgyűlés plenáris ülésén. Egyrészt azért, mert az ünnepélyes alkalom szép megjelenítése annak, hogy megszületett és immár működik a tisztelt Házban a magyarországi nemzetiségek képviselete, másrészt pedig azért, mert a mai szűzbeszédemben Lengyel- és Magyarország közös hőseiről emlékezhetem meg.
Az országgyűlési határozat, amelyet Kövér László házelnök úrral együtt terjesztettem be önök elé, és amelynek elfogadását kérem önöktől, a magyar és a lengyel történelem egyik iszonyú korszakában felmutatott hősies emberséget kívánja megörökíteni.
(Lengyel nyelven folytatja felszólalását, amelyet szinkrontolmácsolás kísér.)
Szanowna Izbo!
Wzajemna sympatia między narodem polskim a węgierskim istnieje od dawna, ale otrzymała dwukrotnie specyficzny akcent w dwudziestym wieku: po raz pierwszy, gdy oba narody znalazły się naprzeciw niszczycielskiej potędze najpierw Niemieckiej Rzeszy hitlerowskiej, a następnie imperium radzieckiemu. Podczas drugiej wojny światowej nie mogło dojść - z powodu nacisków zewnętrznych - do spektakularnego współdziałania politycznego między państwem węgierskim i polskim, ale tradycyjna przyjaźń historyczna okazała się większą siłą moralną. Przejawiało się to przede wszystkim w tym, że Węgry odmawiały wszelkich działań przeciwpolskich. Gdy 1 września 1939 roku hitlerowskie Niemcy, a następnie 17-ego też Związek Sowiecki zaatakowały Polskę, Węgry nie tylko nie uczestniczyły w tym, lecz przygotowały się do przyjęcia uchodźców. Zamierzały zapewnić nie tylko schronienie, lecz możliwość swobodnego, pełnowartościowego życia. A to zawiera oprócz zakwaterowania i troski materialnej, zabezpieczenie możliwości oświaty szkolnej, kultury i podjęcia pracy. Oczywiście nie mogłoby dojść do takiego wsparcia, gdyby tej sprawy - bez spektakularnych objawów - nie poparł regent Miklós Horthy, a Ministerstwem Spraw Wewnętrznych nie kierował Ferenc Keresztes Fischer, traktujący nazistów z antypatią.
Na czele wydziału odpowiedzialnego za uchodźców polskich stanął József Antall, który - współpracując z emigracyjnymi organizacjami polskimi - zorganizował w obozach przeznaczonych dla uchodźców opiekę socjalną, oświatę i służbę zdrowia. Pomagał także w przerzucaniuuchodźców zorganizowanym przez Polski Rząd na Uchodźstwie, w ramach tej akcji do wiosny 1940 roku blisko 70 tysięcy polskich żołnierzy opuściło węgierską ziemię do Francji i przyłączyło się do armii polskiej walczącej na zachodzie. Jesienią 1939 roku formowały się legalne i podziemne organizacje polskich uchodźców wojskowych i cywilnych, wśród nich Komitet Obywatelski d/s Opieki nad Uchodźcami Polskimi, na czele ze śląskim socjaldemokratycznym politykiem, dziennikarzem Henrykiem Sławikiem. József Antall zapoznał się z nim w tymczasowym obozie uchodźców w Hidasnémeti, stąd nawiązała się między nimi przyjaźń i współpraca, która spotkała się z życzliwą pomocną siłą węgierskiego społeczeństwa. Dziękuję narodowi węgierskiemu za to poparcie. Współdziałanie ówczesne ma wpływ do dziś na obecnie żyjące pokolenia obu narodów.
Specyficzne zadanie stanowiła opieka nad polskimi uchodźcami pochodzenia żydowskiego, ponieważ w stosunku do nich powinno było się zastosować przepisy "ustaw żydowskich" obowiązujących na Węgrzech, czego nie uczyniono. Wręcz, dla dzieci funkcjonował w Vác tajny sierociniec wraz z szkołą.
Opieka nad uchodźcami polskimi na Węgrzech rzeczywiście była w okupowanej Europie rzeczą niespotykaną. Po 19 marca 1944 roku niemieckie organy okupacyjne natychmiast zlikwidowały wszelkie formy opieki nad polskimi uchodźcami. Aresztowano Józsefa Antalla seniora. Podobnie aresztowano ukrywającego się Henryka Sławika, który miał okazję kilkakrotnie opuścić Węgry, ale pozostał, bo miał zadanie i dlatego oddał swoje życie w 1944 roku pod murem straceń na terenie obozu koncentracyjnego Mauthausen.
W świetle historii przyjaźń polsko-węgierska zawsze daje bohaterów. Z lat drugiej wojny światowej przykład Józsefa Antalla i Henryka Sławika może nas umocnić. Zwiększa znaczenie uchwały parlamentu fakt, że władza komunistyczna chciała ich skazać na zapomnienie zarówno w Polsce, jak i na Węgrzech. Dlatego ma duże znaczenie obecna inicjatywa, iż tę uchwałę tekstem o równej treści, w tym samym dniu uchwali Węgierskie Zgromadzenie Krajowe i Senat Rzeczypospolitej. Za realizację tej uchwały wyrażam wdzięczność w imieniu Polonii na Węgrzech tu obecnej pani wicemarszałek Marii Pańczyk-Pozdziej, panu wiceprzewoniczącemu Jánosowi Latorcai, marszałkowi polskiego senatu i przewodniczącemu Zgromadzenia Krajowego - i wszystkim, którzy pomagali w tej sprawie.
Szanowna Izbo! Gdy pojedziemy na cmentarz Farkasréti, możemy przeczytać na grobowcu Józsefa Antalla seniora napis, co w więźniarce Henryk Sławik szepnął Józsefowi Antallowi: "Polonia semper fidelis" - czyli: Polska zawsze wierna. My, wszyscy, Polacy i Węgrzy możemysobie tylko życzyć: pozostańmy wierni pamięci naszych bohaterów!
Dziękuję, że Państwo mnie wysłuchaliście.
Tolmács (Dr. Csúcs Lászlóné lengyel nemzetiségi szószóló lengyel nyelvű beszédének helyszíni magyar fordítása):
A lengyel és a magyar nép közötti kölcsönös rokonszenv régóta fennáll, de különös hangsúlyt kapott a 20. században kétszer is: előbb, amikor a hitleri német, majd amikor a szovjet birodalom pusztító hatalmával került mindkét nép szembe. A második világháború során külső kényszerek miatt a magyar és a lengyel állam között látványos politikai együttműködésre nem kerülhetett sor, de a hagyományos történeti barátság mégis nagyobb erkölcsi erőt jelentett. Megnyilvánult ez mindenekelőtt abban, hogy Magyarország megtagadott mindenféle lengyelellenes tevékenységet. S amikor 1939. szeptember 1-jén a hitleri Németország, majd 17-én a Szovjetunió is megtámadta Lengyelországot, Magyarország nemcsak nem vett részt ebben, hanem felkészült a lengyel menekültek fogadására.
De nemcsak a menedéket, hanem a szabad és teljes értékű élet lehetőségét is biztosítani kívánta. Ez pedig magában foglalja az elhelyezésen és anyagi gondoskodáson túl az iskolázás, művelődés, munkalehetőség biztosítását. Természetesen ilyen támogatásra nem kerülhetett volna sor - ha ugyan a látványos megnyilvánulásokat mellőzve - az ügyet nem támogatja Horthy Miklós kormányzó, és nem a nácikra ellenszenvvel tekintő Keresztes-Fischer Ferenc vezeti a Belügyminisztériumot.
A lengyel menekültekkel foglalkozó osztály élén Antall József állt, aki - együttműködve lengyel emigráció szervezeteivel -, megszervezte a menekülttáborokban a szociális gondozást, az oktatást, a betegellátást is. Segítette az emigráns lengyel kormány által szervezett továbbtelepülést, amelynek során 1940 tavaszáig közel 70 ezer lengyel katona távozott magyar földről Franciaországba, csatlakozott a nyugaton harcoló lengyel hadsereghez.
1939 őszén formálódtak ki a lengyel katonai és polgári menekültügy legális és földalatti szervezetei, köztük a Lengyel Polgári Bizottság, élén Henryk Sławik sziléziai szociáldemokrata politikussal és újságíróval. Vele Antall József a hidasnémeti ideiglenes táborban ismerkedett meg, innen szövődött barátságuk és együttműködésük, amely találkozott a magyar társadalom öntevékeny segítő erejével.
Köszönöm a magyar népnek ezt a támogatást! Ennek az összefogásnak ma is hatása van a két nép ma élő nemzedékeire. A magyar földre menekült lengyel zsidók gondozása különös feladatot jelentett, hiszen velük szemben alkalmazni kellett volna a magyarországi zsidótörvényeket, amit nem tettek meg. Sőt, a gyermekek számára működött a váci titkos lengyel zsidó árvaház és iskola.
A magyarországi lengyel menekültgondozás valóban egyedülálló volt a megszállt Európában. 1944. március 19-e után azonban a megszálló német hatóságok azonnal felszámolták a lengyel menekültügy minden formáját.
(16.50)
Idősebb Antall Józsefet letartóztatták. Hasonlóan a bujkáló Henryk Sławikot is, aki sokszor távozhatott volna Magyarországról, de maradt, mert feladata volt, amiért 1944-ben életét áldozta a mauthauseni koncentrációs tábor kivégzőfalánál.
A történelem tanúsága szerint a lengyel-magyar barátság mindig ad hősöket. A második világháború éveiből Antall József és Henryk Sławik példája erősít minket. Az előttünk lévő országgyűlési határozatnak csak fokozza jelentőségét, hogy őket mind Lengyelországban, mind Magyarországon feledésre akarta ítélni a kommunista hatalom. Ezért nagy jelentőségű ez a mostani kezdeményezés, és hogy ezt a határozatot azonos tartalmú szöveggel ugyanazon a napon fogadja el a Magyar Országgyűlés és a lengyel Szenátus. Ennek megvalósításáért a magyarországi lengyelség nevében köszönetet mondok az itt jelen lévő Maria Pańczyk-Pozdziej szenátusi alelnöknek, Latorcai János alelnöknek, a lengyel Szenátus és a Magyar Országgyűlés elnökeinek s mindazoknak, akik ebben segítettek.
Tisztelt Ház! Ha kimegyünk a Farkasréti temetőbe, id. Antall József sírkövén azt olvashatjuk feliratként, amit Henryk Sławik a rabszállító autóban súgott Antall Józsefnek: "Polonia semper fidelis" - vagyis Lengyelország mindig hűséges. Mi mind, lengyelek és magyarok csak ezt kívánhatjuk: maradjunk hűségesek hőseink emlékéhez!
Köszönöm, hogy meghallgattak. (Hosszan tartó, nagy taps.)
Dr. Csúcs Lászlóné lengyel nemzetiségi szószóló felszólalása: **
Tisztelt Ház!
A lengyel és a magyar nép közötti kölcsönös rokonszenv régóta fennáll, de különös hangsúlyt kapott a 20. században, kétszer is: előbb, amikor a hitleri német, majd amikor a szovjet birodalom pusztító hatalmával került mindkét nép szembe. A második világháború során külső kényszerek miatt a magyar és a lengyel állam között látványos politikai együttműködésre nem kerülhetett sor, de a hagyományos történeti barátság mégis nagyobb erkölcsi erőt jelentett. Megnyilvánult ez mindenekelőtt abban, hogy Magyarország megtagadott mindenféle lengyelellenes tevékenységet. S amikor 1939. szeptember 1-jén a hitleri Németország, majd 17-én a Szovjetunió is megtámadta Lengyelországot, Magyarország nem csak nem vett részt ebben, hanem felkészült a lengyel menekültek fogadására. De nem csak a menedéket, hanem a szabad és teljes értékű élet lehetőségét is biztosítani kívánta. Ez pedig magában foglalja az elhelyezésen és anyagi gondoskodáson túl az iskolázás, művelődés, munkalehetőség biztosítását. Természetesen ilyen támogatásra nem kerülhetett volna sor, ha - ugyan a látványos megnyilvánulásokat mellőzve - az ügyet nem támogatja Horthy Miklós kormányzó és nem a nácikra ellenszenvvel tekintő Keresztes Fischer Ferenc vezeti a Belügyminisztériumot.
A lengyel menekültekkel foglalkozó osztály élén Antall József állt, aki - együttműködve lengyel emigráció szervezeteivel - megszervezte a menekülttáborokban a szociális gondozást, az oktatást, a betegellátást is. Segítette az emigráns lengyel kormány által szervezett továbbtelepülést, amelynek során 1940 tavaszáig közel 70 ezer lengyel katona távozott magyar földről Franciaországba, csatlakozott a nyugaton harcoló lengyel hadsereghez. 1939 őszén formálódtak ki a lengyel katonai és polgári menekültügy legális és földalatti szervezetei, köztük a Lengyel Polgári Bizottság, élén Henryk Sławik sziléziai szociáldemokrata politikussal és újságíróval. Vele Antall József a hidasnémeti ideiglenes táborban ismerkedett meg, innen szövődött barátságuk és együttműködésük, mely találkozott a magyar társadalom öntevékeny segítő erejével. Köszönöm a magyar népnek ezt a támogatást! Ennek az összefogásnak ma is hatása van a két nép ma élő nemzedékeire.
A magyar földre menekült lengyel zsidók gondozása különös feladatot jelentett, hiszen velük szemben alkalmazni kellett volna a magyarországi "zsidótörvényeket", amit nem tettek meg. Sőt, a gyermekek számára működött a váci titkos lengyel zsidó árvaház és iskola.
A magyarországi lengyel menekültgondozás valóban egyedülálló volt a megszállt Európában, 1944. március l9-e után azonban a megszálló német hatóságok azonnal felszámolták a lengyel menekültügy minden formáját. Idősebb Antall Józsefet letartóztatták. Hasonlóan a bujkáló Henryk Sławikot is, aki sokszor távozhatott volna Magyarországról, de maradt, mert feladata volt, amiért 1944-ben életét áldozta a mauthauseni koncentrációs tábor kivégzőfalánál.
A történelem tanúsága szerint a lengyel-magyar barátság mindig ad hősöket. A második világháború éveiből Antall József és Henryk Sławik példája erősít minket. Az előttünk levő országgyűlési határozatnak csak fokozza a jelentőségét, hogy őket mind Lengyelországban, mind Magyarországon feledésre akarta ítélni a kommunista hatalom. Ezért nagy jelentőségű ez a mostani kezdeményezés, és hogy ezt a határozatot azonos tartalmú szöveggel ugyanazon a napon fogadja el a Magyar Országgyűlés és a lengyel Szenátus. Ennek megvalósításáért a magyarországi lengyelség nevében köszönetet mondok az itt jelenlevő Maria Pańczyk-Pozdziej szenátusi alelnöknek, Latorcai János alelnöknek, a lengyel Szenátus és a magyar Országgyűlés elnökeinek - s mindazoknak, akik ebben segítettek.
Tisztelt Ház! Ha kimegyünk a Farkasréti temetőbe, id. Antall József sírkövén azt olvashatjuk feliratként, amit Henryk Sławik a rabszállító autóban súgott Antall Józsefnek: "Polonia semper fidelis" - vagyis: Lengyelország mindig hűséges. Mi, mind, lengyelek és magyarok csak ezt kívánhatjuk: maradjunk hűségesek hőseink emlékéhez!
Köszönöm, hogy meghallgattak.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés