DR. VAS IMRE, a Törvényalkotási bizottság előadója: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az egyes törvényeknek a költségvetési tervezéssel, valamint a pénzpiaci és közüzemi szolgáltatások hatékonyabb nyújtásával összefüggő módosításáról szóló T/1271. számú törvényjavaslatot a Törvényalkotási bizottság 2014. szeptember 18-ai ülésén megtárgyalta. A benyújtott törvényjavaslatban lévő rendelkezések több területet is érintenek. A módosítások egyrészt a napi működést megnehezítő problémákra adnak választ az ésszerűsítéssel és a jogértelmezési bizonytalanságok felszámolásával, másrészt számos ponton szakmai és érdekvédelmi szervezetek felvetéseit építik be az uniós irányelveknek, illetve az alkotmánybírósági döntéseknek megfelelő célzattal. A javaslat így a korábban elfogadott jogszabályok finomhangolásával lehetőséget teremt arra, hogy a módosítás által érintett állami intézmények, szakmai szervezetek és más együttműködők feladataikat lényegesen hatékonyabban tudják majd végezni a jövőben.

A szóban forgó T/1271. számú törvényjavaslathoz érkező, a Gazdasági bizottság által benyújtott módosító javaslatot a bizottságunk megvitatta. A jelen lévő képviselők a benyújtott módosító javaslat több pontjával kapcsolatban is észrevételüket fejezték ki, amelyek közül két, a vita törzsét érintő kérdést emelnék ki, egyrészt a Közbeszerzési Döntőbizottság elnökének megválasztásához előírt képesítésre és szakmai gyakorlatra vonatkozó követelményeket érintő változásokat, másrészt a központi költségvetésről szóló törvényjavaslat benyújtási határidejére vonatkozó módosításokat.

A döntőbizottság elnöki posztját betöltő személy képesítési követelményeire vonatkozó előírás az elnöki feladatok megfelelő ellátásához szükséges szakértelemre vonatkozó követelményeket állapítja meg. A felmerült kérdésekre adott válaszok tekintetében a bizottsági tagok számottevő többsége egyetértett abban, hogy a hároméves bírói vagy ügyészi gyakorlatra vonatkozó előírás az eddigi szabályozást kívánja szélesíteni, hiszen e körből is érkezhetnek olyan szakemberek, akiknek ítélkezési gyakorlatában számos közbeszerzési ügy volt, ezért kellő rálátással, tapasztalattal és vezetési gyakorlattal rendelkeznek ahhoz, hogy egy döntőbizottsági elnöki feladatot elláthassanak.

Ezen túlmenően a költségvetési tervezet benyújtásával kapcsolatban kialakult vita kapcsán hangsúlyozni szükséges, hogy a tervezet benyújtási időpontját semmilyen formában nem befolyásolja az önkormányzati kampány. Az elhangzott érveket alátámasztva a Gazdasági bizottság módosító javaslatait a bizottságunk 24 igen, 7 nem szavazat és 2 tartózkodás mellett támogatta.

A módosító javaslatokról történő állásfoglalás mellett a Törvényalkotási bizottság további módosításra irányuló szándékot fogalmazott meg, amelyek alapvetően helyesírási hibákat javítanak ki, valamint nyelvhelyességi pontosításokat végeznek el. (Dr. Józsa István: Ez igen! El kellene olvasni!) A Törvényalkotási bizottság által benyújtott két módosító javaslatról a jelen lévő tagok külön szavaztak. A helyesírási hibákra vonatkozó javaslatot 24 igen, 1 nem szavazat és 9 tartózkodás mellett támogatta, míg a nyelvhelyességi pontosításokra vonatkozó javaslatot 26 igen, 1 nem szavazat és 5 tartózkodás mellett fogadta el a bizottság.

Végül a bizottság az összegző jelentést 22 igen, 7 nem szavazat és 2 tartózkodás mellett fogadta el. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok padsoraiból. - Dr. Schiffer András tapsol.)

Forrás: parlament.hu