BENCSIK JÁNOS (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Kedves Képviselőtársaim! Nagy érdeklődéssel hallgattam a vita során tett felszólalásokat, kifejezetten LMP-s képviselőtársaimat, hiszen ők kezdeményezték a mai parlamenti vitát. Azt azért sajnálom, hogy a vita végére az öt kezdeményező képviselőből ketten vannak (Dr. Schiffer András: Hány másodpercünk van még?), de hát a demokrácia, tetszik tudni, Schiffer képviselő úr, arról szól, és a szabadelvűség is arról szól, hogy tisztelettel meghallgatjuk egymást. Ha párbeszédre hívjuk képviselőtársainkat, akkor nagy tisztelettel nemcsak elmondjuk a véleményünket, hanem maradunk és meghallgatjuk őket. Ez a szép a politikában. (Dr. Schiffer András: Adjatok még időt!)

Amit Schiffer képviselőtársam és az időközben távozott Sallai Róbert Benedek képviselőtársam lojalitási próbának igyekezett beállítani, az nem más, mint az ismeretek gyarapítása, tisztelt képviselőtársaim. 2009-ben semmi más nem történt, mint az akkori szocialista kormány egy olyan előterjesztést hozott be, amely egylapos volt, ilyen (Mutatja.), és mindösszességében arról volt benne szó, hogy az alapján ki az, aki elviekben támogatja a paksi beruházást. Tudják képviselőtársaim, nem olyan fából faragtak engem, hogy én egy ilyen lapocskára egyszerűen rábólintsak, ezért tartózkodtam. Majd azt követően volt egy esztendőm arra klíma- és energiaügyi államtitkárként, hogy elemzéseket, tanulmányokat, különböző forgatókönyveket szépen egymás mellé téve végiggondoljam a kollégáimmal azt, hogy az ország villamosenergia-biztonságát hogyan lehet garantálni. Nem vagy-vagy, hanem is-is alapon, úgy, ahogy Szabó Zsolt államtitkár úr itt egy órával ezelőtt is elmondta.

Az a baj önökkel, hogy csak végletekben tudnak gondolkodni, a vagy-vagyban. Meg kell tanulni önöknek is is-isben gondolkodni, főleg akkor, ha az ésszerűség is ezt diktálja. Nincs abban a helyzetben Magyarország, hogy csak az atomenergiára próbálja alapozni az ellátásbiztonságot, vagy csak a megújuló energiaforrásokra. Nekünk mind a kettőre szükségünk van, sőt még a hazai előfordulású szénre és lignitre is szükségünk lesz ahhoz, hogy az ország biztonságos energiaellátását lehessen szavatolni. Nemzetbiztonsági kérdésről van szó. Önök politikai termékként használják a fenntarthatóságot. Én azt mondom, hogy vagyunk néhányan, akik pedig elég hosszú ideje - én magam 25 éve - közösségi szolgálat keretében foglalkozunk a fenntarthatósággal.

Önök itt hiányolják az energiahatékonysági és a megújuló energiás beruházásokat. Államtitkár úr elmondta egy órával ezelőtt, mintegy 2000 milliárd forint áll rendelkezésre a következő hat évben, s a vezérszónoki körben én magam is kiemeltem ezt. De hogy adjak példát önöknek arra is kollégáimmal, a mögöttem lévő választók közösségével, hogy mi az üresen beszélni, és mi az megcselekedni azt, amiről beszélünk, a közösség javára, felolvasnék néhány olyan fejlesztést Schiffer képviselő úr számára is, amelyeket az elmúlt két esztendőben valósítottunk meg, és a következő két esztendőben fogunk megvalósítani Tata-Tatabánya választókerületben. (Dr. Schiffer András: Adjál két percet, és válaszolok.)

Jelenleg több mint ötszáz lakás teljes körű korszerűsítésén dolgozunk. Van egy rezsi plusz program, tisztelt Schiffer képviselő úr, amelyről nem beszélünk, hanem megvalósítjuk. A távhőrendszer hatékonyságának a javítására a két város több mint félmilliárd forintot költött. Hőtárolót építettünk a fűtőerőmű mellé annak érdekében, hogy a nyári időszakban hétvégenként ne kelljen feleslegesen beindítani a kazánokat, hiszen a hét közben felmelegített víz tökéletesen elegendő arra, hogy egy 70 ezres város használati melegvíz-igényét ki tudja elégíteni. Közintézményeinkben 2 milliárd forintos épület-korszerűsítési programot valósítottunk meg, a megyei kórházban, óvodákban, iskolákban, bölcsődékben, művelődési házakban. Biogázerőművet építettünk több mint 1 milliárd forintért annak érdekében, hogy a zöldhulladékot, a szerves hulladékot, a regionális vízműnél keletkező szennyvíziszapot energetikailag tudjuk hasznosítani. Ugyanezt csináltuk a regionális hulladéklerakó depógázával.

Ez mind-mind megújuló energiaforrás-használat, illetve energiahatékonysági fejlesztés, beruházás. Nem mosolygunk, nem vigyorgunk ezen, hanem jó érzéssel tölt el bennünket az elvégzett közös munka eredménye. Ezen túlmenően egy 6 milliárd forintos biomassza-fűtőmű építésébe kezdtünk bele annak érdekében, hogy az orosz gáztól való függetlenséget jelentős mértékben tudjuk csökkenteni. A kutatás-fejlesztésben is ott vagyunk. Abszorpciós régi hűtési technológiát kombinálunk fotovoltaikával annak érdekében, hogy a kereskedelmi létesítményekben olyan hűtőberendezéseket tudjanak használni, amelyek megújuló energiát vesznek igénybe a hűtőközeg felfűtéséhez.

Tisztelt Képviselő Úr! Ha önök valóban átlátnák a magyar energiafelhasználás rendszerét, akkor nagyon jól tudnák, hogy a villamosenergia-felhasználásunk 5 százaléka kereskedelmi létesítményekben kerül elhasználásra. Azt gondolom, hogy Glattfelder államtitkár úr is alá tudja ezt támasztani. 5 százaléka! Egyáltalán nem mindegy, hogy milyen hatásfokú berendezésekkel történik meg a hűtőpultok üzemeltetése. Magyar innovációval itt a lehetőség arra, hogy takarékoskodjunk. Ledkutatást végzünk a városban, és az alapján már gyártásba kerültek a közvilágítási lámpák, amelyek felszerelése történik a településeinken. Hát miről beszélünk?! Munkahelyek is itt állnak mögötte.

(14.00)

Önök csak beszélnek, mi cselekszünk. És akkor ott van az Edutus főiskola, ahol egy passzívházat, demonstrációs épületet is üzembe helyezünk még az ősz folyamán. És a facility menedzsmentképzést is elindítottuk, mert szükség van arra, hogy létesítménygazdálkodás területén legyenek felkészült szakemberek az önkormányzatoknál. (Dr. Schiffer András: Magyarország jobban teljesít.) De tudja, tisztelt Schiffer frakcióvezető úr, az a helyzet, hogy először el kell nyerni az emberek bizalmát, és azután két és fél évtizeden keresztül azt a bizalmat meg kell tartani. (Dr. Schiffer András: Két és fél évtizeddel ezelőtt ki vezette ezt az országot?) És ha megtartjuk, akkor velük együttműködve van lehetőség arra, hogy ilyen eredményeket lehessen elérni. És ne csak beszéljünk a dolgokról, hanem cselekedjünk is.

Köszönöm mindannyiuk megtisztelő figyelmét. Azt sajnálom, hogy saját figyelmét elvette saját magától Schiffer képviselő úr a folyamatos beszédével. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

Forrás: parlament.hu