SZIJJÁRTÓ PÉTER külgazdasági és külügyminiszter: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Mindenekelőtt engedjék meg, hogy megköszönjük az LMP képviselőinek, hogy kezdeményezték ezt a mai vitanapot. Ezáltal lehetővé vált, hogy a leghelyénvalóbb időben beszéljünk egy olyan kihívásról, amely igazából a legakutabb kihívás ma nemcsak az Európai Unió, hanem egész Európa előtt. Ugyanis a szomszédunkban zajló események, a fegyveres konfliktus és a nemzetközi jog durva és nyílt megsértése rávilágít arra, hogy Európa rendkívül kiszolgáltatott az energiaellátás és az energiabiztonság kérdéskörét tekintve.

Másrészt pedig a világgazdasági változások nyomán azt is látjuk, hogy a beruházásokért folytatott, egyre élesedő versenyben az egyik legfontosabb tényező most már az, hogy ki tudja biztosítani az energiaellátás kiegyensúlyozottságát és biztonságát, ki tudja garantálni a legalacsonyabb energiaárakat. Ha mindehhez hozzávesszük, hogy a világ energiaszükséglete folyamatosan növekszik, ráadásul a villamos energia iránti igény az általános energiaigény növekedésének dupláját mutatja, akkor jól látjuk, hogy talán nem lehetne aktuálisabb vagy nem lehetne helyénvalóbb az időzítése ennek a vitanapnak, mint a mai. Ráadásul az energiabiztonság és az energiaellátás kérdése mára nemcsak gazdasági, nemcsak egyszerűen energiakérdés, hanem szuverenitási és nemzetbiztonsági kérdéssé lépett elő.

Egy ilyen helyzetben, amikor ezt az összes tényezőt együtt kell kezelni, egyértelműen leszögezhetjük, hogy a mindenkori kormány kötelessége az, hogy úgy garantálja az ország energiabiztonságát, úgy garantálja az ellátásbiztonságot, hogy közben a versenyképesség és a fenntarthatóság szempontjait is érvényesíteni tudja. Pontosan így rendelkezik, tisztelt képviselőtársaim, az érvényben lévő nemzeti energiastratégia is. A nemzeti energiastratégiát a parlament 2011. október 3-án fogadta el. Ez a nemzeti energiastratégia előírja, hogy a magyar villamosenergia-termelésnek diverzifikáltnak kell lennie, vagyis több energiaforrásra kell épülnie egy időben. Meg is fogalmazza az energiastratégia, hogy mik lehetnek ezek az energiaforrások: ez az atomenergia, a szén, a földgáz és a megújuló energiaforrások.

Ezt a mai vitanapot az LMP-s képviselőtársaink azért kezdeményezték, hogy a paksi beruházásról tudjunk itt véleményt cserélni. Ezért már itt, a kormány vitaindító felszólalásának elején is kérem, engedjék meg, hogy leszögezzem: a szóban forgó paksi atomerőmű-beruházás garantálja hosszú távon hazánk energiaellátását, versenyképességünk növelését és a fenntartható energiapolitikánk sikerét. Ráadásul ez a szóban forgó beruházás a magyar gazdaságtörténet egyik legnagyobb volumenű beruházása lesz, ezért jelentősége messze túlmutat önmagán.

Tisztelt Képviselőtársaim! Minden bizonnyal nem véletlen, hogy már hosszú évekkel ezelőtt megindult a pártokon, politikai oldalakon és kormányokon átívelő gondolkodás arról, hogy milyen legyen Magyarország nemzeti energiastratégiája, mi az ország érdeke, mik a megvalósítás lehetőségei, és mi lehet a nukleáris energia, az atomenergia szerepe a magyar energiastratégiában az elkövetkezendő esztendőkben. Egészen 2009-ig tudunk visszanyúlni, amikor egy egészen más összetételű és más méretű Országgyűlés tevékenykedett, és 2009-ben született egy határozat, amely felhatalmazást adott a jelenleg működő Paksi Atomerőmű kapacitásának fenntartásához szükséges előkészítő tevékenységek megkezdéséhez. Egészen pontosan 2009. március 30-án az Országgyűlés komoly többséggel, 330 igen szavazattal, 6 nem szavazat és 10 tartózkodás mellett, vagyis 95,4 százalékos többséggel határozta el azt, hogy megadja a felhatalmazást az új blokk, illetve új blokkok létesítésének előkészítését szolgáló tevékenység megkezdéséhez.

(9.50)

Tisztelt Képviselőtársaim! A nemzeti energiastratégiára, a 2009-es döntésre, valamint hazánk energiabiztonságának érdekeire való tekintettel a kormány tárgyalásokat kezdett, és több megállapodást is kötött annak érdekében, hogy a Paksi Atomerőmű kapacitását fenn tudjuk tartani, illetve növelni tudjuk. Az idei esztendőben, január 14-én a kormány egyezményt kötött az Oroszországi Föderáció kormányával a nukleáris energia békés célú felhasználása terén folytatandó együttműködésről, amely megállapodás aztán a parlamenti döntés nyomán 2014. február 12-én hatályba is lépett.

Tisztelt Képviselőtársaim! Szeretném leszögezni, és ezt már csak a történelmi tényekből kiindulva is mindannyian láthatjuk, hogy itt nem egy hirtelen felindulásból elkövetett, nem egy kapkodás nyomán előállt megállapodásról van szó, hanem hosszú esztendők kormányokon, parlamenteken keresztül, politikai oldalakon keresztül átívelő előkészítő munkájának eredményeként jött létre ez a megállapodás. Ráadásul aztán arról az Országgyűlés itt, a plenáris ülésén döntött is.

Tisztelt Képviselőtársaim! Azt is szeretném leszögezni, hogy ez a megállapodás egy olyan keretrendszert jelent, amely képes megfelelni minden hazai, nemzetközi és európai uniós jogi és biztonsági feltételnek. Ráadásul ez a megállapodás egyedülállóan kedvező feltételeket biztosít Magyarország energiabiztonságának fenntartásához.

Kérem, engedjék meg, hogy az Oroszországi Föderáció kormányával kötött megállapodás tartalmáról néhány szóban tájékoztassam önöket. Először is, a megállapodás két új blokk tervezéséről, építéséről, üzembe helyezéséről, illetve a fűtőanyag-ellátás és a használt üzemanyag visszaszállításáról szól. A megállapodás rögzíti azt is, hogy a Roszatom, vagyis az orosz nukleáris állami hatóság - ha tetszik, ezt a leírást alkalmazhatom - lesz a felelős a tervezési és építési munkák végrehajtásáért. Szeretném leszögezni azt is, hogy Magyarország mindvégig szorosan együttműködik az Európai Unióval, az Európai Bizottsággal és annak releváns intézményeivel annak érdekében, hogy az egyezmény megfelelőségét biztosítsuk az Európai Unió környezetvédelmi, biztonsági, versenyjogi és gazdasági szabályaival is. Ráadásul az egyezmény külön megvalósítási megállapodásainak lesz a feladata az, hogy rögzítsék a fűtőanyaggal kapcsolatos, valamint az üzemeltetésre és karbantartásra vonatkozó részleteket.

Szeretném önöket tájékoztatni arról is, hogy a kapacitásfenntartási, illetve kapacitásfejlesztési beruházás volumene 10 milliárd euró körül várható. Kötöttünk természetesen megállapodást a beruházás finanszírozásáról is. A finanszírozást egy államközi hitelmegállapodás szolgálja, amelynek aláírására az idei esztendő áprilisában került sor. Ezt a megállapodást május 28-án nyújtottuk be az Országgyűlésnek, amely június 23-án azt jóvá is hagyta, és az arról szóló törvény július 4-én lépett hatályba. Ennek a megállapodásnak a tartalma szerint a beruházás 80 százalékát a 10 milliárd eurós állami hitel fedezi, ezt az állami hitelt az orosz fél biztosítja, és a fennmaradó 20 százalék pedig magyar önerőből származik. A hitelt 2014 és 2025 között tudjuk felhasználni, és a hitel kamata kedvezőbb, mint amit a piacon el tudtunk volna érni.

Két lehetőség közül választhattunk természetesen a finanszírozás tekintetében. Piacról vehettünk volna fel hitelt vagy szükséges forrásokat. Mi a másik utat választottuk, mivel az kedvezőbb, és ezért kötöttünk államközi szerződést a finanszírozási konstrukció tekintetében, ami - még egyszer szeretném hangsúlyozni - kedvezőbb megoldást jelentett Magyarország, a magyar költségvetés és a magyar gazdaság számára, mint ha a piacról vettünk volna fel hitelt.

Ismerve a tárgyalások részleteit, mint aki részt is vehettem a tárgyalás néhány fordulójában és látván azok eredményeit, nem túlzás kijelenteni, hogy Magyarország az elmúlt évtizedek legsikeresebb megállapodását kötötte, amikor ezt a két szerződést aláírta. Ráadásul, tisztelt képviselőtársaim, olcsó hitelt kapunk egy termelő beruházás megvalósításához, amely nyomán a magyar állami vagyont jelentősen növelni fogjuk.

Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Azt mindannyian nagyon jól tudjuk itt az Országgyűlésben, hogy Magyarország eme külső energiafüggése magas mértékű. A Magyarországon felhasznált energiaszükségletünk 64 százalékát, tehát kis híján kétharmadát importból fedezzük. Az ország energiabiztonságának növelése egy olyan kormányzati felelősség, amely most kiemelt stratégiai feladat, és ennek két alapvető pillére van. Az egyik az energiaforrások diverzifikációja, a másik pedig az ellátásbiztonság növelése. Ma a Paksi Atomerőmű a magyar elektromosáram-termelés 40 százalékát biztosítja. Ha figyelembe vesszük a jelenlegi termelőegységek különböző stádiumban lévő üzemidő-hosszabbítását is, azt látjuk, hogy a 2037 utáni időszakban mindenképpen szükség van kapacitásfenntartó beruházás végrehajtására. Azt is tudjuk az előzetes kalkulációk szerint, hogy Paks II. üzembe helyezéséig, amely a 2020-as évek végére várható, az első két blokk kivezetéséig a nukleáris energia a teljes magyar elektromosáram-termelésben nagyjából 50-60 százalékos részarányt tudhat magáénak ez alatt az időszak alatt, ami pedig azokban az esztendőkben jelentősen csökkenteni fogja Magyarország kitettségét a földgázimportnak.

Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Elnök Úr! Már a napirend előtti felszólalások során volt módom szólni arról, hogy a világgazdasági folyamatok milyen módon élesítik a beruházásokért folytatott versenyt az országok között, és az is látszik, hogy egészen új tényezők válnak a versenyképesség faktoraivá. Például ilyen az olcsó energia kérdése. Szembesülnünk kell ezzel a kihívással. Tisztelt képviselőtársaim, különböző felmérések szerint az elmúlt két esztendőben 100 milliárd, azaz százmilliárd dollárnyi termelő beruházás választotta az Egyesült Államokat Európa helyett egészen egyszerűen azért, mert az Egyesült Államokban gyakorlatilag a töredéke az energiaár, az energiaköltség az Európában mértekhez képest. A magyar kormány korábban többször szorgalmazta, hogy legyen közös európai stratégia, amellyel ezt a versenyhátrányunkat csökkenteni tudjuk vagy meg tudjuk szüntetni, tehát legyen közös európai stratégia arra vonatkozólag, hogy hogyan csökkentsük radikálisan az energiaárakat, az energiaköltségeket itt Európában, azonban nem látszódnak ennek még a körvonalai, ezért Magyarországnak egyedül is végre kell hajtania a lakossági rezsicsökkentés után az ipari rezsicsökkentést is. Most a legfontosabb feladat az ipari rezsicsökkentés feltételeinek a megteremtése.

Tisztelt Képviselőtársaim! Ebből a szempontból kiemelten fontos, hogy a Paksi Atomerőmű természetesen magyar állami tulajdonban marad, így a magyar kormánynak, a magyar államnak jelentős befolyása, jelentős szerepe lesz a villamos energia ára szempontjából is természetesen. Azt is mondhatnám, tisztelt képviselőtársaim, hogy a szóban forgó paksi beruházás megvalósulása annak a záloga, hogy Magyarország hosszú távon biztosítani tudja a legolcsóbb energiát Európában. Amikor a régi és az új blokkok egyszerre működnek, akkor a jelenlegi előzetes számítások szerint akár 10-13 százalékkal is alacsonyabb lehet a hazai villamosenergia-termelés előállítási költsége.

Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Ez azonban nemcsak egy egyszerű villamosenergia-ipari beruházás, hanem ez az elmúlt esztendők legjelentősebb gazdaságfejlesztési programja is egyúttal. A beruházás várhatóan önmagában 1 százalékkal hozzá fog járulni a GDP növekedéséhez, ráadásul olyan konstrukciót dolgoztunk ki, amely nem veszélyezteti azt az államadósság-csökkentési pályát sem, amely hosszú távon szintén a magyar gazdaság egyik alapvető érdeke.

(10.00)

Olyan megállapodásokat kötöttünk, amelyek összhangban vannak a magyar költségvetés finanszírozási képességeivel, és ez a konstrukció meg fog felelni az Alaptörvényben rögzített adósságszabálynak is.

Szeretném itt felhívni az önök figyelmét a gazdaságfejlesztés egy fontos aspektusára. A héten már többször volt módunk éppen az LMP képviselőivel itt gondolatot cserélni a magyar kis- és középvállalkozások fejlesztéséről, amelynek tekintetében természetesen egyetértés van köztünk abban, hogy a magyar kis- és középvállalkozások jelentik a magyar nemzetgazdaság lelkét, ezért a mindenkori kormánynak különös felelőssége van abban, hogy a gazdaságnak ezt a szektorát a lehető legkitüntetettebb figyelemben részesítse.

Itt Sallai képviselő úrnak egy interpellációs válaszban volt már módom a héten beszélni - és talán itt, a napirend előtt is - arról, hogy a magyar kis- és középvállalkozások sikere jelentős mértékben múlik azon, hogy a nálunk beruházásokat végrehajtó, nálunk termelő tevékenységet folytató nagy nemzetközi vállalatok beszállítói láncába be tudnak-e kerülni, és ha igen, akkor milyen mértékben, azon keresztül indirekt exportot is meg tudnak-e valósítani.

Nos, ebből a szempontból is jelentős a paksi beruházás, tekintettel arra, hogy a megállapodás úgy szól, hogy egy 40 százalékos lokalizációt igyekszünk elérni, ami azt jelenti, hogy a magyar gazdasági, vagy ha úgy tetszik, beszállítói szerepvállalás ebben a beruházásban 40 százalékos lesz. Különböző felmérések szerint jelenleg 160 olyan cég van Magyarországon, amely partnerként képes lenne akár most is bekapcsolódni egy ilyen bővítési beruházásba, de van további legalább 300 olyan vállalat, amely némi technológiai fejlesztéssel, technológiai megújulással képes lesz arra, hogy részt tudjon venni egy ilyen beruházásban. Természetesen mi azon leszünk, hogy minél több kis- és középvállalkozás számára kézzelfogható fejlesztés lehetőségét hozza magával ez a nagyberuházás, illetve az abban való részvétel.

Tájékoztatom önöket arról is, hogy számításaink szerint ez a beruházás 10 ezer új munkahelyet fog létrehozni, és több száz milliárd forintos adóbevételt fog jelenteni a magyar államnak. Számításaink szerint a lokalizációról szóló megállapodás értelmében körülbelül 3 milliárd eurónyi megrendeléshez juthatnak a magyar vállalkozások, amelyek részt tudnak venni ebben a projektben. Ráadásul azok a munkahelyek, amelyek létrejönnek a beruházás során, magasan kvalifikált és jól fizető munkahelyek lesznek, és nemcsak a beszállítóknál, hanem a szükséges szakmai utánpótlásképzés megindulása és fenntartása miatt az oktatásban is számos új kapacitás és munkahely fog létrejönni.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Engedjék meg, hogy néhány gondolat erejéig még elidőzzek ebben a felszólalásban amellett, hogy vajon mennyire jelent a világon alkalmazott energiastratégiák figyelembevételével egyedi megoldást az, amit a magyar kormány választott, tehát hogy mennyire általános vagy nem általános az atomenergia, illetve a nukleáris energia megjelenése és szerepe a nemzeti energiamixekben.

Nos, tisztelt képviselőtársaim, azt tudom önöknek mondani, hogy a világ energiatermelésének 13,5 százalékát ma az atomerőművek biztosítják. Mindez azt jelenti, hogy a nukleáris energia az egyik legfontosabb tényezője a világ energiatermelésének. Az Európai Unióban a villamosenergia-termelés egynegyede származik atomenergiából, de például Franciaországban a villamos áram háromnegyedét állítja elő az az 58 atomreaktor, amely működik az ország területén. De akár Szlovákiát és Belgiumot is felhozhatom itt példaként: ebben a két országban a villamosenergia-termelés felét biztosítják az atomerőművek.

Szeretném ideidézni a jelenlegi Európai Bizottság energiaügyi biztosának, Günther Oettingernek a nyilatkozatait, aki azt mondta, hogy nem lesz olyan zóna Európában, amelynek árammixében ne lenne majd atomáram, és nyilatkozta azt is, hogy "Az Európai Bizottság részéről kifejezetten elismerjük és tiszteletben tartjuk a nemzeti kormányok bármely döntését, legyen az atomenergia melletti vagy atomenergiát mellőző, több vagy kevesebb szén, gáz, de akár megújuló energia felhasználására irányuló. A közös célkitűzés a szén-dioxid-kibocsátás csökkentése."

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Ma a világon összességében 435 polgári célú atomreaktor üzemel. Ebből Európa nyugati és középső részében 136, Ukrajnában 15, Oroszországban pedig 33. Világviszonylatban az Egyesült Államok a listavezető, ahol 100 atomreaktor működik. Ráadásul, ha megnézzük, azt látjuk, hogy a világon jelenleg 70 atomerőmű építése van folyamatban. A legtöbb ebből Kínában, 29, Oroszországban 10, Indiában 6, Dél-Koreában és az Egyesült Államokban 5-5 ilyen beruházás zajlik. Ha azt a listát nézzük, hogy mely országok tervezik most atomerőművek építését majd a jövőre nézvést, akkor azt látjuk, hogy 174 ilyen beruházás van az előkészítés fázisában, ebből a világ egyik legdinamikusabb gazdasági piaci fejlődését felmutató Kínában 59, Oroszországban 31, Indiában 22, Japánban pedig még egy korábbi adat szerint 9 ilyen beruházást vettek górcső alá.

Tisztelt Képviselőtársaim! Végezetül pedig engedjék meg, hogy néhány szót szóljak a magyar-orosz nukleáris, illetve atomenergiai együttműködésről, amely meglehetősen hosszú időre nyúlik vissza. A jelenlegi Paksi Atomerőmű is szovjet technológiai alapon működik. Itt természetesen az a kérdés is felvetődött, hogy vajon milyen kockázati tényezőket vetne fel, ha egy más típusú technológiát telepítettünk volna a jelenlegi szovjet technológia mellé.

Arról is szeretném önöket tájékoztatni, hogy együttműködő partnerünk, a Roszatom a világon az egyetlen olyan atomenergetikai vállalat, amely a nukleáris iparág teljes spektrumát lefedi, több mint 250 céget és tudományos szervezetet egyesít. Az idei esztendő adatai szerint világszerte 272 ezer foglalkoztatottal rendelkeznek, és a világpiaci pozíciójukat illetően első helyen állnak az atomerőművek építése terén és második helyen a beépített nukleáris kapacitások terén.

Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Nem szeretném tovább húzni az időt, és a magam részéről nem használnám ki a kormány részére biztosított 40 perces időkeretet, hanem a végén csak annyit szeretnék mondani - utalva a vitanap címére -, hogy Magyarország nagyon sokat veszített, veszíthetett volna, ha nem kötötte volna meg ezt a két szóban forgó megállapodást, ugyanis ezen megállapodások nyomán Magyarország energiabiztonsága jelentős mértékben növekedni fog, ezek a megállapodások újabb lökést tudnak adni a magyar gazdaság növekedésének, és hosszú távon garantálják a fenntartható energiapolitikánk sikerét.

Még egyszer engedje meg az elnök úr, hogy megköszönjük az LMP képviselőinek, hogy voltak kedvesek ezt a vitanapot kezdeményezni, és lehetőséget biztosítani arra, hogy mindezt elmondhassuk.

Köszönöm szépen megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu