VANTARA GYULA, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A Magyarország 2014. évi központi költségvetéséről szóló 2013. évi CXXX. törvény módosításáról szóló előterjesztést, javaslatot tárgyaljuk. A módosításnak ? ahogy az államtitkár úr expozéjában elhangzott ? az az indoka, hogy a kormány év közben olyan intézkedéseket hozott, amelyek forrását most kell megteremteni, továbbá ? ahogy elhangzott ? néhány pontosítási igény is felmerült.

Szeretném hangsúlyozni, hogy ? ahogy államtitkár úr is említette ? ez az első költségvetési módosítás az idén. A benyújtott törvényjavaslat a korábbiakban elfogadott infokommunikációs és energiaipart érintő stratégiai döntések költségvetési hatását és azok elszámolását tartalmazza.

Ahogy elhangzott korábban ? és szeretném ezt most is megerősíteni ?, a kormány stratégiai fontosságú társaságokban kívánt szerezni és szerzett részesedést, ami azt a célt szolgálja, hogy a korábbi feladott állami pozíciókat visszaszerezzük. Ezáltal válik garantálhatóvá, hogy a fogyasztók megfizethető energiaszolgáltatáshoz jutnak, és az energiaellátás egyáltalán biztosított lesz.

A részesedésvásárlásokról, engedjék meg, hogy néhány szót szóljak én is. Az Antenna Hungária Zrt.-nél ? ahogy az elhangzott ? a nemzeti infokommunikációs stratégiában foglaltak végrehajtását szolgálja, és az országos műsorszolgáltatás, a műsorszórás ismételten százszázalékos nemzeti tulajdonba kerül. Főgáz Zrt.: két lépcsőben történt meg a vásárlás, egy magán gazdasági társaságtól megközelítően 50 szá­zalékot korábban, a többit pedig a Fővárosi Önkormányzattól vette meg az állam. Magyar Gáz Tranzit Zrt.: a magyar-szlovák határkeresztező földgázvezeték projektjének kapcsán a regionális földgázpiacba történő hatékony integrálás eszköze lett a vásárlás.

Hulladékgazdálkodási szempontból valóban jelentős az elfogadott törvény alapján 2014. január 1-jétől a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás biztosítása. Ezt a célt szolgálta a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Szolgáltató Kft. bővítése, illetve az elhangzott AVE-cégcsoporttól történő vásárlás.

Az előbbiekben felsorolt, tőkeemelés útján történő tulajdonszerzések a központi költségvetés kiadásainak előirányzatát 152 milliárd forinttal emelik meg, és ez teszi szükségessé a jelenlegi törvénymódosítást. A pénzforgalmi hiány GDP-arányosan 0,5 százalékponttal növekszik, de ahogy a törvényjavaslat indoklása is fogalmaz, nem veszélyezteti az uniós módszertan szerinti eredményszemléletű 2,9 százalékos hiánycél teljesítését.

Ezenkívül ? ahogy elhangzott az államtitkári expozéban ? számos kiemelt jelentőségű területen - a köznevelés, gyermekélelmezés, gyermekétkeztetés területén ? kíván a törvénymódosítás átcsoportosítást végrehajtani, illetve pontosítani igényeket. Ezek közül ? a teljesség igénye nélkül ? néhányra szeretném felhívni a figyelmet. Elsősorban a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ látja el a szakképzési feladatot, itt egy feladat- és pénzügyi megosztás olvasható ki: a Nemzeti Foglalkoztatási Alap is vállaljon terhet a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ által ellátott feladatokból.

(20.40)

Az egyházi köznevelési intézményeket megillető támogatások év végi elszámolásának, úgynevezett egyenlegrendezési módszerének továbbfejlesztésére tesz javaslatot, a 2. mellékletében a törvényjavaslatnak a helyi önkormányzatokról szóló, feladatalapú, az előző évek tapasztalata alapján jelentkező általános kulturális működési támogatások, valamint egy központosított előirányzat pontosítását tartalmazza a koherencia megteremtése jegyében. Ahogy elhangzott, a minisztériumok megnevezése tekintetében teremt összhangot a törvényjavaslat, végezetül pedig egyértelművé teszi a szerencsejátékok játékadója felhasználásának szabályait.

Szeretném megerősíteni az államtitkár úr által elmondottakat: a törvényeknek, előírásoknak megfelelően, a stabilitásról szóló törvény alapján a kormány 2014. június 11-én megküldte a költség­vetésitervezet-javaslatot a Költségvetési Tanácsnak, a Tanács pedig 2014. június 20-án megtárgyalta, véleményezte, és ahogy elhangzott, nem talált egyet nem értő jelzésre okot adó kitételeket.

A fentiek alapján kérem a tisztelt képviselőtársaimat, hogy az előttünk fekvő törvényjavaslatot támogatni és megszavazni szíveskedjenek. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiból.)

Forrás: parlament.hu