VOLNER JÁNOS (Jobbik): Köszönöm szépen, államtitkár úr. Hadd hívjam fel a figyelmét egy olyan gazdasági összefüggésre, ami talán elkerülte az ön figyelmét. A közkiadások fedezetének forrását az adók jelentik tipikusan. Tehát hogy miért beszélünk a költségvetés kiadásaival összefüggésben az adókról, egész egyszerűen ezért, mert meg kell teremteni ezeknek a kiadásoknak a forrását. Államtitkár úr pedig, azt kell hogy mondjam, erre egyáltalán nem válaszolt.
De nagyon fontosnak tartanánk, hogy mégiscsak erre a válaszra sor kerüljön, államtitkár úr, mert az ön kormánya volt az, amely az egykulcsos adórendszerrel több mint 500 milliárd forintot a legjobban kereső 10 százaléknyi munkavállaló zsebébe rakott bele. 500 milliárd forintot meghaladó összeget! Mi ennek a harmadát kérjük az alapvető élelmiszereknél, kifejezetten arra a célra, hogy a legszegényebb embereken lehessen segíteni, hogy egyáltalán túl tudják élni azt a politikát, amit önök folytatnak; és hozzáteszem, ugyanúgy a gyermeknevelést is támogatni kell hasonló eszközökkel, hiszen ott is óriási a baj. Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés