DR. TIBA ISTVÁN jegyző: Tisztelt Országgyűlés! A mai napi 10 óra időkeret megoszlása a következő: a Fidesz képviselőcsoportjának 207 perc, a KDNP képviselőcsoportjának 93 perc, az MSZP képviselőcsoportjának 115 perc, a Jobbik képviselőcsoportjának 103 perc, az LMP képviselőcsoportjának 62 perc, a független képviselőknek pedig 20 perc áll rendelkezésére. A frakciók részére biztosított időkeretek magukban foglalják a 30-30 perces vezérszónoki felszólalások idejét is. Tájékoztatom önöket, hogy az egyes ülésnapokon rendelkezésre álló fel nem használt tárgyalási időkeret másnapra nem vihető át.
Emlékeztetem önöket, hogy hétfőn az ülést vezető elnök tájékoztatta az Országgyűlést arról, hogy a Házbizottság ülésén a frakciók tudomásul vették azt, hogy az időkeretek arányos felhasználása érdekében az ülést vezető elnök eltérhet a felszólalások szokásos rendjétől. Elfogadták azt is, hogy a technikai idő, az EP-képviselők felszólalásai, illetve a nemzetiségi szószólók felszólalásai a televíziós közvetítési idő felhasználása során változásokat eredményezhetnek.
Tájékoztatom önöket, hogy a frakcióháttérrel rendelkező EP-képviselők, amennyiben az adott frakciónál jelezték felszólalási szándékukat, a frakciók időkeretének terhére szólalhatnak fel. A frakcióháttérrel nem rendelkező EP-képviselők és a közvetlenül bejelentkező EP-képviselők a független képviselő időkeretének arányos hányadát használhatják fel.
Tisztelt Országgyűlés! Az általános vitában ma az előterjesztői nyitóbeszéd összesen 40 perces időkeretben, az Állami Számvevőszék elnökének felszólalása 30 perces időkeretben, a Költségvetési Tanács elnökének felszólalása 30 perces időkeretben, képviselőcsoportok vezérszónoklataira kerül sor ugyancsak 30-30 percben, majd a további képviselői felszólalásokra lesz lehetőség az egyes frakciók időkeretének mértékéig.
Tisztelt Országgyűlés! Tájékoztatom önöket, hogy a költségvetési törvény módosítására a határozati házszabály 29. § (2) bekezdése alapján elrendelt formanyomtatvány alkalmazásával lehet javaslatot tenni. Ez az informatikai hálózaton elérhető.
A tévéközvetítés a mai napon 9 órától várhatóan 17 óráig tart.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés