DR. SIMON MIKLÓS (Fidesz): Köszönöm szépen. Igaza van Z. Kárpát Dániel képviselőtársamnak olyan tekintetben, hogy 2010 után, amikor elindítottuk a nagyarányú közfoglalkoztatást az országban, akkor tűzoltást végeztünk, de Czomba Sándor államtitkár úr napirend előtti felszólalásában utalt arra, hogy eljutottunk egy szintre a 2013. év közepén, amikor megpróbáltuk a közfoglalkoztatást átvinni piaci foglalkoztatássá. Egy példát szeretnék erre mondani, tisztelt képviselőtársam, a nyírbátori kistérségből. 2012 táján a 4,5-5 ezret is elérte a közfoglalkoztatottak száma Start-közmunkaprogramban. Mostanság ez a létszám elkezdett csökkenni. Ez köszönhető annak, hogy ebben és a következő évben a térségünkben 800 új munkaerőigény jelentkezik majd, piaci munkaerőigény, és igenis üdvözlöm azt a törvénymódosítási javaslatot, miszerint a közfoglalkoztatást megpróbáljuk könnyíteni a piaci irányba. Ez a 800 új munkahely problémákat vet fel.
A közfoglalkoztatottainkat alkalmassá kell tenni a piaci munkára. Nagyon örülök annak, hogy ez a kezdeményezés a törvényjavaslatban megvan. Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés