DR. KOVÁCS ZOLTÁN, a Miniszterelnökség államtitkára: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Azért kértem szót, mert rossz irányba megy a vita. Nem is figyelték a felszólalók, hogy mi hangzott el az expozéban, ezért fel szeretném olvasni, különösen Sallai Benedek képviselőtársamnak. Megismétlem még egyszer, lehet, hogy akkor még nem volt itt a teremben.
Mindenképpen hangsúlyozni szükséges ugyanakkor, hogy a változások nem érintik az anyagi jogi szabályokban meghatározott szempontrendszert. Tehát a szabályozás oldaláról az anyagi jogi szabályokat nem érinti egy szervezetrendszeri eljárási változás. Azaz a hatóságok eljárása során mindazon kérdéseket tisztázni kell szakkérdésként, amelyeket eddig szakhatóság közreműködésével tisztázott. Tehát ami miatt ön aggódik, az nem változik. Mindez azt jelenti, hogy azok a szakmai szempontok, amiket korábban a szakhatóságok vizsgáltak például a környezetvédelem, az örökségvédelem tekintetében, azok szakkérdésként továbbra is kiemelten megvizsgálásra kerülnek. A döntések során a fővárosi és megyei kormányhivatalnak e kérdések tekintetében külön rendelkezést kell hoznia.
Tehát amiről ön itt körülbelül tíz percet beszélt, az az expozéban egy percben elhangzott, elmondtam, hogy nem erről van szó. A szervezeti rendszer pedig ‑ nézzük meg a székesfehérvári környezetvédelmi hatóságot ‑ ugyanott lesz, ugyanazok az emberek dolgoznak ugyanazoknál a számítógépeknél, ugyanazokkal a jogszabályokkal.
Tehát én azt gondolom, hogy a vészharang ilyen irányú megcsengetése nem indokolt ebben az ügyben. Azt gondoljuk egyébként, hogy a funkcionális tevékenységből tudunk előbbre menni az egységes informatikával, az egységes care-rendszer, a postázás bevezetésével, az adminisztratív belső határidők csökkentésével. Ez pedig az ügyfelek érdeke, hiszen az ügyfélnek az az érdeke, hogy minél gyorsabban el lehessen érni azt az eredményt, amit ő mint kérelmező megcéloz.
Egyébként pedig a közigazgatásban nincs vége az eljárásnak, ott van még a bíróság második jogorvoslati lehetőségként. Tehát az államigazgatási határozattal nem fejeződik be az eljárás, hanem még lehet bírósághoz fordulni jogszabálysértés esetén. Azt pedig talán nem mondhatja, hogy csupa fideszesek ülnek a bíróságon, tisztelt képviselő úr. Ezt szerettem volna elmondani.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés