DR. BALOG ÁDÁM, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke: Tisztelt Képviselő Úr! Azzal, hogy ön a szavakat összevissza dobálja egymás után és ebből úgy érzi, hogy igazat mond, ezzel nem tudok mit kezdeni. Még egyszer mondom: természetesen nem tudtunk róla. Ha tudtunk volna, nem engedélyeztük volna ezt a bankká alakulást. Az pedig, hogy a jogszabályi környezet mire ad lehetőséget és ez alapján mit tudunk megvizsgálni, az egy vizsgálandó kérdés, amit módosítani is kell.

Azt visszautasítom, hogy ön azt feltételezi, hogy nem teszünk meg mindent a magyar pénzügyi rendszerbe vetett bizalomért. 15 hónapja azon dolgozunk, hogy feltárjuk a Fortress-ügyet, hogy megvizsgáljuk a kis takszöveket, amelyek esetleg nem jól működtek, hogy a bankoknál olyan intézkedéseket alkalmazzunk, amelyek soha nem voltak láthatók a magyar pénzügyi rendszerben, és olyan bírságokat alkalmazzunk, amelyeknek még csak a töredékét sem szabták ki korábban. 15 hónapja tisztítani próbáljuk a rendszert. Most értünk el odáig, hogy ezt is meg tudtuk tenni.

Megjegyzem, úgy ellenőriztük ezt a céget, hogy abszolút meglepetésszerűen (Korózs Lajos: Nem tudjátok csinálni, le kell mondani!), abszolút időben és rendkívül gyorsan, gyakorlatilag napok alatt tártunk fel olyan visszaéléseket, amelyeket mások hosszú-hosszú évek alatt sem. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok padsoraiból.)

Forrás: parlament.hu