DÚRÓ DÓRA (Jobbik): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! A pedagógiai munkát közvetlenül segítőkről méltatlanul kevés szó esik a közéletben, de ami még ennél is szomorúbb, a dadusok, iskolatitkárok, pedagógiai asszisztensek és más dolgozók nem kapják meg a nekik járó megbecsülést, sem anyagi, sem erkölcsi értelemben. 2015 szeptemberétől is csak azokra terjesztik ki az életpályamodellt, akik pedagógus végzettséggel rendelkeznek, azonban az általam említett munkakörben nem ez a jellemző, róluk tehát ismét megfeledkezik a kormány, pedig tömegesen dolgoznak, akár minimálbérért.

Szakmai szervezetek és a Jobbik is figyelmeztetett arra, hogy a pedagógusok bérének rendezése mellett elengedhetetlenül szükséges az ő megbecsülésük is, ám az iskolák állami fenntartásba vételével egy részük még rosszabbul járt: korábban az önkormányzattól kapott juttatásokat most már a KLIK nem adja meg nekik. Így az állami fenntartással nem a kiegyenlítődés jött létre, hanem még igazságtalanabb lett a helyzetük. Terhelésük nemzetközi összehasonlításban is kimagasló, létszámuk harmada az OECD-országok átlagának, mindez azt jelenti, háromszor annyi munkát látnak el, mint más országokban a kollégáik, vagy pedagógusok kénytelenek segíteni nekik, elvonva így az időt a tanításra fordítandó feladatoktól. Látható tehát, hogy a probléma valós és égető, amire látszólag a kormánynak nincs válasza.

Kérdezem ezért államtitkár urat, miért feledkeznek meg a pedagógiai munkát közvetlenül segítőkről, mikor várható, hogy a munkájukhoz méltó bérért dolgozhatnak méltó körülmények között.

Várom érdemi válaszát. (Taps a Jobbik soraiban.)

Forrás: parlament.hu