RITTER IMRE nemzetiségi szószóló, a Magyarországi nemzetiségek bizottságának előadója: Sehr geehrter Vorsitzende, sehr geehrtes Parlament! Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A Magyarországi nemzetiségek bizottsága nevében tisztelettel köszöntöm önöket, és mindenekelőtt szeretném megköszönni, hogy az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény módosításáról szóló T/3871. számú törvényjavaslatunk tárgyalása és döntéshozatala során lehetővé tették a határozati házszabályi rendelkezésektől való eltérést, ezzel önálló indítványunk megtárgyalását és reményeink szerint elfogadását.
Az elmúlt év utolsó két hónapjában érthető módon elsősorban a 2015. évi központi költségvetési törvény nemzetiségi vonatkozásainak megalapozott előkészítésére és elfogadására koncentráltunk, amelyet megítélésünk szerint eredményesen végeztünk el. Emellett viszont a költségvetési törvényt kísérő úgynevezett salátatörvényben elkerülte a figyelmünket az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 10. § (4a) bekezdés azon módosítása, amely szerint a gazdasági szervezet feladatait, ha a költségvetési szerv éves átlagos statisztikai állományi létszáma a száz főt nem éri el, a) az irányító szerv, az államháztartás önkormányzati alrendszerében az önkormányzati hivatal vagy b) pont, az irányító szerv döntése alapján az irányító szerv irányítása alá tartozó gazdasági szervezettel rendelkező más költségvetési szerv látja el. A hivatkozott paragrafus 2015. április 1-jétől lenne alkalmazandó.
A mostani módosító javaslatunk célja, hogy az országos nemzetiségi önkormányzatok hivatala, valamint a nemzetiségi önkormányzat által alapított, fenntartott költségvetési szervek gazdasági önállóságukat alapjogaik gyakorlása érdekében megőrizhessék, ezért javasoljuk, hogy az országos nemzetiségi önkormányzat hivatala, valamint a nemzetiségi önkormányzati költségvetési szerv akkor is rendelkezhessen gazdasági szervezettel, ha az éves átlagos statisztikai állománya a száz főt nem éri el.
A Magyarországon élő nemzetiségek önkormányzatai húsz éve küzdenek a nemzetiségi kulturális autonómia alapvető feltételeinek a biztosításáért, amelyben az egyik alappillér a meghatározó nemzetiségi köznevelési és kulturális intézmények fenntartói jogainak nemzetiségi önkormányzatok által történő átvétele és működtetése. Törekvéseinket ‑ különösen az utóbbi néhány évben ‑ jelentős eredmények kísérték, az országos nemzetiségi önkormányzatok mellett egyre több helyi nemzetiségi önkormányzat is vett át és működtet sikeresen nemzetiségi, köznevelési, kulturális és egyéb intézményt. A gazdasági szervezet, a gazdálkodói jogok elvétele, az irányító szervhez ‑ értsd települési önkormányzatok, KLIK s a többi ‑ történő átirányítása visszarendezné a korábbi helyzetet, felesleges feszültségforrást gerjesztene a nemzetiségi önkormányzatok és az irányító szervek között, alapjaiban veszélyeztetné a nemzetiségi kulturális autonómia gyakorlását. Ugyanakkor ezt a kivételt kizárólag a nemzetiségi önkormányzati fenntartású nemzetiségi intézményekre, pontosan fogalmazva: a nemzetiségi önkormányzati költségvetési szervekre kérjük, a többi, tehát a nem nemzetiségi önkormányzati fenntartású nemzetiségi intézménynél a gazdasági szervezet feladatainak az átcsoportosítását a gazdasági szervezettel rendelkező más költségvetési szervhez elfogadjuk.
Mindezek alapján tisztelettel kérjük önöket az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény módosításáról szóló T/3871. számú törvényjavaslatunk támogatására és elfogadására. Köszönöm a figyelmüket. Danke für Ihre Aufmerksamkeit. (Taps.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés