DR. KOVÁCS ZOLTÁN, a Miniszterelnökség államtitkára: Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársak! Először is a TAB-ülésen ott volt az ellenzék, de semmilyen vita nem volt, egyetlenegy hozzászólás sem volt az ellenzék részéről, szeretném ezt leszögezni, nem volt vita, öt perc alatt vége volt a javaslat tárgyalásának ‑ ezért aztán nem is értem, hogy a kisebbségi vélemény hogy került elő, hiszen nem volt vita, az imént, amiről Bárándy Gergely beszélt, tehát a nem létező vitáról, amelyik nulla másodpercig tartott, akkor nem volt vita. (Dr. Bárándy Gergely: Most ugye lehetett volna, nem?)

Szeretném elmondani, hogy a köztársasági elnök úr egy 22 oldalas jelentős törvényjavaslatból egyetlenegy pontot kifogásolt, amit a kormány megfontolt, és úgy gondolta, hogy az általános vitában, a TAB-ülésen elhangzott vitában (Dr. Schiffer András: Az előbb mondta, hogy nem volt vita!), az itt elhangzott, legutóbbi záróvitában Schiffer képviselő úr elmondhatta volna az imént (Dr. Schiffer András: Elmondtam!) a mondandóját, ne most kiabáljon bele, kérem szépen (Az elnök csenget.), szeretném én is elmondani. (Dr. Bárándy Gergely és dr. Schiffer András közbeszól.)

Forrás: parlament.hu