DR. VITÁNYI ISTVÁN, az Igazságügyi bizottság előadója: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az MSZP képviselőcsoportja beadványában arra kérte az Igazságügyi bizottságot, hogy eseti állásfoglalásban állapítsa meg: Kövér László házelnök úr megsértette (Lukács Zoltán: Dugulj el!) az Országgyűlésről szóló törvénynek a részrehajlás nélküli ülésvezetésre vonatkozó rendelkezését, amikor a 2014. december 23-ai ülésen (Lukács Zoltán: Dugulj el!) rendre utasította Gőgös Zoltán képviselő urat.

Az Igazságügyi bizottság 2015. február 16-ai ülésén tárgyalta a beadványt, és úgy foglalt állást: A házelnök azzal, hogy az Országgyűlés zavartalan működése érdekében rendre intette a jegyzőkönyv tanúsága szerint is folyamatosan bekiabáló, az Országgyűlés rendjét, a felszólaló államtitkárt zavaró képviselőt, nem sértette meg az országgyűlési törvény részrehajlás nélküli ülésvezetésre vonatkozó rendelkezéseit.

(10.20)

Úgy gondoljuk, éppen ez tette lehetővé, hogy az Országgyűlés folytatni tudja munkáját. A bizottság tagjainak álláspontja szerint az ülésvezető elnök ezt pártállástól függetlenül számos más esetben is megtette. Azon, hogy esetlegesen az ilyen ügyekben több ellenzéki képviselő lehet érintett, talán el kellene gondolkodniuk a kedves ellenzéki képviselőtársaimnak, ugyanis a nemtetszésük kifejezésére számos parlamenti eszköz áll rendelkezésükre, mégis a legtöbb esetben a bekiabálást, a minősíthetetlen, trágár stílust választják. Megjegyzem, hogy a rendreutasítást részrehajlásként értékelni nem lehet.

Az állásfoglalás kimondja, hogy az Országgyűlés zavartalan lefolytatásának biztosítása az ülésvezető elnök feladata, akit a törvény keretei között megillet a mérlegelési jog az ülés rendjének fenntartásához szükséges ülésvezetői megnyilatkozások, intézkedések tekintetében.

Előrevinné a korrekt parlamenti munka megvalósulását, a parlament tekintélyének és méltóságának a megőrzését, amennyiben a jövőben az MSZP frakciója, illetve tagjai a saját viselkedésükkel példát mutatnának, hogy a házelnököt ne hozzák ilyen kellemetlen helyzetbe. Elég, ha csak a mai napra utalok, amikor Tállai András napirend előtti felszólalásra válaszolt, és az MSZP padsoraiban ismét a jó ízlés határát súroló viselkedés tanúi lehettünk. Én bízom abban, hogy az MSZP fejlődőképes, és a remény hal meg utoljára.

Az elmondottakból következően a házszabályi rendelkezések 138. § (3) bekezdése alapján kérem a tisztelt Országgyűlést, hogy az MSZP képviselőcsoportjának kérelmét utasítsa el, fenntartva ezzel a bizottság állásfoglalását. Köszönöm figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu