PÓCS JÁNOS, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr. Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! Az előttünk fekvő javaslat az állatvédelmi törvény kisebb módosításait tartalmazza, amelyek leginkább a jelölési szabályokra lesznek hatással. Az eddigi törvény a különösen veszélyes, a közepesen veszélyes és az elővigyázatosságot igénylő madarak, hüllők és emlősök számára, amennyiben lehetséges, kitétellel írta elő az egyedi azonosítóval történő ellátást. A gyakorlati tapasztalatok azt mutatják, hogy az állatok s a környezetünk biztonsága érdekében is indokolt, hogy ezt a jelölési szabályt egyértelműen és minden esetben törvényi szinten kötelezővé tegyük.

Az élelmiszerlánc-felügyeletért felelős minisztert arra hatalmazza fel a módosítás, hogy a veszélyes állatokra vonatkozó rendelkezéseivel minden olyan tevékenységgel kapcsolatban szabályokat határozhasson meg rendeleti szinten, amelyekkel az állatvédelmi törvény is foglalkozik, és amelyeket előír a veszélyes állatokkal kapcsolatban. Eddig például a jelölési szabályok részletes megalkotásához sem volt kellően differenciált a felhatalmazás.

Látható tehát, hogy a kisebb technikai és a törvényi szabályozás működése során felmerült egyenetlenségek elsimításáról szól ez a módosítás. Kérem tisztelt képviselőtársaimat, hogy ezeket a módosító javaslatokat támogatni szíveskedjenek. Köszönöm, elnök úr. (Taps a Fidesz soraiban.)

Forrás: parlament.hu