KÉSZ ZOLTÁN (független): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Hölgyeim és Uraim! Ha Európa a múltból tanulhatott valamit, hát azt, hogy az engedmények csak az agresszor étvágyát növelik, hogy aztán újabb követelésekkel álljon elő. Pontosan egy évvel ezelőtt, alig ezer kilométerre tőlünk kiéleződött a helyzet, és most mindenki a megoldásra vár. Mára Európa egész hidegháború utáni biztonsági rendszere összeomlott. Nem ezt bizonyítja a Krím-félsziget elfoglalása és annektálása? Korábbi belső biztonságérzetünk a múlté.

Ukrajnában háború van. Naponta embereket ölnek, most, ezekben a pillanatokban is. Ez egy új típusú háború, amelyben az agresszor gátlástalanul alkalmazza a legújabb fegyvereket, miközben nyilatkozataiban rendre félrebeszél. A demokratikus világ a mai napig csak szankciókat hozott az agresszor ellen, Ukrajnát pedig morálisan, politikailag és gazdaságilag is támogatta. Remélem, hogy ez az erkölcsi segítségnyújtás erős marad. Szükséges az a tudat, hogy Európa ebben a kérdésben egységesen lép fel. Minden nemzet jelenét és jövőjét azok az értékek határozzák meg, amelyeken az állam és a társadalom alapul.

Alapvető elveink az alkotmányunkban vannak lefektetve. Kivívtuk a függetlenségünket, demokratikus államot hoztunk létre, és törvénybe iktattuk minden ember alapvető jogait. Amit elértünk, az nem egyszerűen csak az ölünkbe hullott. A szerteágazó ösvények kertjében kellő bölcsességünk volt ahhoz, hogy a jelenhez vezető utat válasszuk. De mindazok a dolgok, amelyek idáig juttattak bennünket, nem visznek már tovább. Minden generációnak meg kell fogalmaznia, mit ért nemzet alatt, mert csak így tud alkalmazkodni a jelenhez.

Az élet nagyon is változik. A 30 éven aluliak nem emlékezhetnek a szovjet megszállásra, nem emlékezhetnek arra, hogy mennyivel szegényebbek voltunk, mint a nyugati országok, hogy vízumra volt szükségünk az utazáshoz, és hogy a NATO és az Európai Unió messzi célok voltak, de leginkább csak álmok. A jövőnket építjük. Ugyanakkor rettentő konzervatívak vagyunk, olyan elvekhez ragaszkodunk, amelyek 20 éve tűntek érvényesnek. Például az, hogy az államra egyre nagyobb feladatok hárulnak, nem vezethet ahhoz a feltételezéshez, hogy az állam mindent meg tud és meg akar csinálni.

Tegyük fel magunknak a kérdést: a társadalmat tényleg ilyen mértékben az államtól érkező utasítások és tiltások alapján kell szervezni? Az állam a szabadságra épül. Megismétlem, elsősorban a szabadságra, az igazságra és az igazságosságra. Törvényeinket és egyre szaporodó szabályozásainkat és előírásainkat látva, amelyek a rendőrséget és a hivatalnokokat egyre szélesebb jogkörrel ruházzák fel, a következő elkerülhetetlen kérdés fogalmazódik meg: tényleg olyanná vált a helyzet, hogy minden embert potenciális bűnözőként vagy gyengeelméjűként kell kezelnünk?

Úgy tűnik nekem, túlzásba vittük a rend iránti szenvedélyünket. Én sokkal inkább szeretnék olyan országban élni, ahol az állam bízik a polgáraiban és a civil társadalomban. Elvégre az emberek többsége felelősségteljes és megbízható, képes előre megfontolni tettei következményeit, és embertársaitól elismerést vár, nem pedig megbélyegzést. Mit jelent mindez nekem most, a közeli háború árnyékában? Ez az én igazságos köztársaságom lenne? Az én köztársaságom ez? Azt mondom, az önöké és az enyém, mindannyinké. És ha ez igaz, nincs okunk, hogy magunkban vagy a sorsban hibát keressünk. Ekkor Észtország valóban a mi köztársaságunk, és az is marad.

Toomas Hendrik Ilves észt elnök beszéde, 2015. február 24-én, az észt függetlenség napján. Köszönöm szépen. (Taps.)

Forrás: parlament.hu