ROGÁN ANTAL (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az elmúlt másfél hónapban kirobbant brókerbotrányok esetében, azt gondolom, az első dolog, amit mindenképpen le kell szögeznünk, az a fontos megállapítás, hogy éppen itt volt az ideje annak, hogy ezeket fel is derítsék. Tehát ez egy óriási különbség kormányok és kormányok, gyakorlat és gyakorlat között, hogy a szocialista kormányok idején, bár ma már látjuk, ezek a brókerbotrányok és brókercsalások régen zajlottak, a felderítésükre soha, senki nem tett semmilyen lépést. Ezekre most az új, a Nemzeti Bankkal megerősített felügyelet tudta megtenni azokat a lépéseket, amikor kiderült, hogy emberek pénzét megpróbálják eltüntetni, megpróbálják ellopni, sokszor ezt sikeresen teszik, és ezeknek a csalásoknak most végre egy határozott fellépéssel sikerül véget vetni.
A következő dolog, amiről érdemes beszélnünk, az, hogy ilyenkor mi történik a károsultakkal. Azt gondolom, itt is van két gyakorlat, ami egymással szembehelyezhető. Nézzük meg, hogy a szocialista kormányok idején a Hajdú-Bét károsultjaival, a Baumag vagy a Globex károsultjaival mi történt. Őket bárki kártalanította? Tettek bármilyen lépést a szocialista kormányok vagy az akkori parlamenti többség, hogy a Hajdú-Bét károsultjait, a Baumag károsultjait vagy a Globex károsultjait kártalanítsák? Nem csináltak semmit! Azok az emberek ma sem kapták meg a pénzüket, a felelősök meg a büntetésüket sem.
Tisztelt képviselőtársaim, azt gondolom, ehhez képest egy óriási különbség, hogy most, amikor látjuk, hogy ugyan egymás után robbantak ki a brókerbotrányok, és alig telt el másfél-két hónap, már ott tartunk, hogy a Buda-Cash esetében a károsultak 97 százalékánál gyakorlatilag megtörtént a kártalanítás. Ott tartunk, hogy az összes ügyben elindultak a kártalanítási folyamatok, és ott tartunk, hogy bár alig több mint egy hónapja robbant ki ez az ügy, ami Quaestor-ügyként híresült el, már itt fekszik a parlament asztalán a kártalanítási javaslat, amit, hogyha a tisztelt Országgyűlés elfogad, akkor július végéig 73 ember kivételével a károsultakat teljes körben kártalanítani lehet.
Tisztelt Képviselőtársaim! Ez egy óriási hozzáállásbéli különbség, ez a következő, amiről beszélnünk kell, és engedjék meg nekem, hogy akkor viszont ennek kapcsán hadd beszéljek arról, hogy miért pont ezt a javaslatot nyújtottuk be a tisztelt Országgyűlés elé. Azt gondolom, azért, mert van egy intézményrendszer, amely intézményrendszer eleve gondoskodik a befektetők vagy éppen a bankokban betétet elhelyezők pénzének a védelméről, biztosításáról. Ez a védelmi rendszer is módosításokra szorul, az ezzel kapcsolatos javaslatokat rövidesen a kormány meg fogja tenni az Országgyűlésnek. De azt gondolom, hogy ez a rendszer jól vizsgázott például a Buda-Cash esetében, jól vizsgázik a Hungária Értékpapír Zrt. esetében, viszont meglennének a hibái a Quaestor esetében. A Quaestor ugyanis egy olyan címeres gazemberség volt, tisztelt képviselőtársaim, ahol azok számára, akik odavitték a pénzüket, azok számára úgy tűnt, hogy a hagyományos befektetési tevékenység mellett valami olyasmit is csinál a Quaestor, minthogyha betéteket gyűjtene, hiszen természetesen a Quaestor brókercégei is árultak állami kötvényeket, adtak lehetőséget arra, hogy az emberek ott náluk részvényekbe fektessenek be, de volt egy olyan kiemelt üzletáguk, a kötvények értékesítése, amelyen keresztül azt láthattuk, hogy a cégcsoport különféle kötvényeit úgy adták el egyfajta viszontvásárlási garanciával, hogy az embereknek úgy tűnt, hogy az a bankbetétekhez hasonló biztonságos befektetés.
Ezért gondoljuk azt, hogy erre az esetre egy külön szabályt is érdemes megalkotni, és erről fog dönteni most az Országgyűlés. Ennek a szabálynak az a lényege, hogy hasonlóan OBA folyamataihoz és később most majd a megemelendő BEVA értékpapírhatárhoz, mindenki 30 millió forintig kerüljön kártalanításra. Azt gondolom, ez a határ az a határ, ami fölött már mindössze 73 ember található a Magyar Nemzeti Bank tájékoztatása szerint, az a 73 ember, aki ennél lényegesen nagyobb összeget fektetett be. Azt gondolom, hogy ha ők akarják, akkor elfogadhatják ezt a pénzt, ha nem, akkor képviselhetik a saját érdekeiket egyébként polgári peres úton, de a többiek számára egy óriási segítség az, hogy egyébként nekik nem polgári peres úton kell képviselni az érdekeiket, azt helyettük bizonyos értelemben megteszi a Kártalanítási Alap, és nem nekik kell várni a pénzükre, hanem a pénzügyi szektor többi szereplője hitelezi ezt meg, és ők fognak várni majd a polgári peres eljárás, a felszámolás végéig egyébként a pénzükre. És azt is tegyük hozzá, tisztelt képviselőtársaim, hogy ‑ azt gondolom ‑ abszolút igazságos, hiszen ebbe a körbe is bevonjuk a Magyar Nemzeti Bankot, amelynek kötelessége lesz megelőlegezni még a bankok hozzájárulását is, szét tudjuk teríteni a terheket, és ugyanakkor időben meg tudjuk csinálni a kártalanítást.
Ezért arra szeretném kérni tisztelt képviselőtársaimat, hogy hasonlóan ahhoz, amikor támogatták a házszabálytól való eltérést, ma itt a tisztelt Házban támogassák a törvényjavaslat módosítókkal történő vagy módosítókkal kiegészített elfogadását is. Köszönöm szépen megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés