DR. BALOG ÁDÁM, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Engedjék meg, hogy nagyon röviden felvázoljam a jogi helyzetet.
Az egészségpénztárnak jelen esetben vannak tagjai, ők a Honvéd Egészségpénztár tagjai, aki a BRB banknál vezeti a számláját (sic!). A BRB bank levelező bankja a Dunántúli Regionális Bank, az úgynevezett DRB bank, csak rajta keresztül tud átutalásokat végrehajtani, kezdeményezni.
(13.30)
A Dunántúli Regionális Bank, tehát a legfelső helyen álló pénzintézet február 24-én 10 óra 38 perckor kapta meg a visszavonásról szóló határozatot, tehát ő 24-én 10 óra 38 perctől ilyet nem hajthatott végre, a BRB egy kicsit később, ugyanezen nap 13 óra 27 perckor. A kettő időpont között történt meg a Honvéd Egészségpénztár átutalási kezdeményezése, ami így a BRB számlarendszerét el is hagyhatta. Ugyanakkor a DRB, a legmagasabb szinten álló, ekkorra már nem hajthatott végre átutalást, hiszen eddigre a Magyar Nemzeti Bank a tevékenységi engedélyét visszavonta, és belimitálta az átutalható összegeket egymillió forintban. Tehát nem volt jogi lehetősége a Dunántúli Regionális Banknak ezt a tranzakciót ilyenkor már végrehajtani.
Hogy ezt a Magyar Nemzeti Bank miért tehette meg: nagyon-nagyon sok jogszabály, elsősorban a Magyar Nemzeti Bankról szóló törvény alapján teheti meg, mint minden esetben, amikor ilyen szabálytalanságokat találtunk, a felügyeleti biztos kirendelésével együtt a tevékenységi engedélyt vagy egyből visszavonjuk, vagy attól függően, hogy milyen a helyzet, intézkedünk. Tehát a jogi helyzet teljesen más volt, mint a Quaestor esetében, ott ugyanis nem állt még be a tevékenységi engedélyeknek a különböző visszavonása.
Tehát a jogszabály megvan, az utasítás a Magyar Nemzeti Banktól érkezett, a pénz valóban visszahelyeződött a számlára, ugyanakkor valóban nem tudnak hozzáférni. Egészen addig nem tudnak hozzáférni, amíg a Dunántúli Regionális Bank és a köré szerveződő bankcsoport felszámolása be nem fejeződik (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), és ki nem derül, hogy pontosan mekkora összeg az, ami visszaallokálható az egyes számlatulajdonosoknak. Köszönöm.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés