ORBÁN GÁBOR nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Asszony! A Nemzetgazdasági Minisztérium rendkívül fontosnak tartja a pénzügyi szektor megfelelő szabályozottságát, stabilitását, az ügyfelek és a befektetők védelmét, és azért dolgozunk, hogy a károsultak számát csökkentsük most és a jövőben is.

Az Országgyűlés a múlt héten éppen a károsultak megsegítése érdekében fogadta el szinte egyhangúlag, mindössze 5 ellenszavazattal a Quaestor-károsultak kárrendezéséről szóló alap létrehozásáról szóló önálló indítványt. A beterjesztők azzal indokolták a külön követeléskezelő alap felállítását, hogy a Quaestor-cégcsoport által elkövetett visszaélések jellegzetességei egyediek, a károsultak száma kirívóan nagy.

Itt is megragadnám az alkalmat, hogy felhívjam bizonyos különbségekre a figyelmet a Quaestor-, illetve a Buda-Cash-ügyek között. A Quaestor esetében egy komplett pénzügyi csoport kötvényeivel, saját kötvényeivel kapcsolatban elkövetett csalássorozat indokolta vagy eredményezte ezt a jelentős kárt, amelyet az ügyfelek elszenvedtek. A rendkívüli intézkedések rendkívüli helyzetek esetén indokoltak, mint a Quaestor is volt, viszont én is úgy gondolom, ahogy a képviselő asszony is említette a kérdése végén, hogy a jövőbeni hasonló helyzetek elkerülése érdekében kell hogy minden tőlünk telhetőt megtegyünk.

Ezzel kapcsolatban itt megragadnám az alkalmat, hogy felhívjam a figyelmet arra, hogy a kormány a múlt héten nyújtotta be az Országgyűlésnek a pénzügyi közvetítőrendszer fejlesztéséről szóló törvényjavaslatot, amely a Magyar Nemzeti Bankra vonatkozó törvény módosításával megerősíti a felügyeleti jogköröket a pénz- és tőkepiacok hatékonyabb és átláthatóbb működése érdekében. Ezúton is kérném a támogatásukat ehhez a törvénytervezethez.

A jövőben gyakoribbá válnak a vizsgálatok, és a (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) befektetők és a betétesek átláthatóságának és biztonságának növeléséről intézkedik ez a javaslat. Köszönöm szépen a figyelmet.

Forrás: parlament.hu