DR. KOVÁCS ZOLTÁN, a Miniszterelnökség államtitkára: Így van, ahogy mondja. Tisztelt Képviselő Úr! Nemcsak a veszélyes hulladékot kell elszállítani, hanem a talajcserét is el kell végezni, akkor lesz komplett befejezve ez a tevékenység. Gondoljon bele, hogy másfél évtizedig gyakorlatilag érdemi tevékenység nem történt. Most pedig elindult a kormány által biztosítandó pénz alapján a veszélyes hulladékok elszállítása és majd a jövőben a talaj ismételt kicserélése, hiszen felesleges volt a korábbi, hiszen a veszélyes hulladék, mint ahogy említettem, ott maradt.

Szeretném azt is elmondani, hogy „a szennyező fizet” elve alapján valóban a szennyezőnek kell ezt megfizetnie, de ha erre várunk, a vegyiművek felszámolására, akkor még hosszú időnek kell eltelni. Ezt ismerte fel a kormány, hogy ennek elébe megy, elvégzi ezt a feladatot, és majd elszámol az elkövetkezendő időszakban a szennyezővel is, hogy mi történt ott az elmúlt időszakban. És ha vannak egyéb felelősök, azt pedig reményeink szerint a rendőrség felderíti, elnyerik méltó büntetésüket. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

Forrás: parlament.hu