TUKACS ISTVÁN (MSZP): Elnök úr, köszönöm szépen a szót. Tisztelt Államtitkár Úr! Április 28-án Nyíregyházán az Apáczai iskola diákjai, pedagógusai, szülők és az iskoláért aggódók demonstrációt tartottak. Ezt a demonstrációt azért tartották, hogy egyértelműen kinyilvánítsák azt a szándékot, amely szerint nem akarnak egy államosított iskola diákjai, pedagógusai, az ott tanuló diákok szülei lenni. A nyíregyháziak kinyilvánították azt, hogy nem kérnek az államosított iskolából, nem kérnek az állami fenntartásból. És persze kinyilvánították azt is, hogy nem kérnek az olyanféle elintézési módból, amely csak közli a kormányzati szándékot, és semmit nem akar megbeszélni.

A demonstráció folytatódni fog, hiszen különféle alkalmak lesznek még, és kérem, államtitkár úr, ne töltse a drága idejét azzal, hogy felsorolja nekem, milyen alkalmakon véleményezhetnek még diákok, szülők, pedagógusok és mások, mert tudom. Viszont a kérdés nem arról szól, hogy van-e ilyen alkalom, hanem hogy önök hajlandók-e megváltoztatni azt az elképzelést, amelyet úgy közöltek az érintettekkel, mint tényt. A kérdés úgy szól, hogy hajlandók-e meghallgatni a szülőket, a diákokat, a pedagógusokat. A nyíregyháziakat. Mert ha nem hajlandók, akkor ezek az alkalmak teljesen feleslegesek.

Kérdezem tehát, államtitkár úr, hogy mi történik majd ezzel a nagy múltú, 60 éves iskolával. Mik a szándékaik, amikor lebonyolódnak a véleményezés különféle formái? Kettő: államtitkár úr, nem figyelmeztető jel-e, hogy az ország még további nyolc érintett gyakorlóiskolája ugyanúgy nem kér a KLIK-ből, mint a nyíregyháziak? Tehát van-e a KLIK-nek értelme? S végül, államtitkár úr, kérem, hívja meg a város fideszes országgyűlési képviselőit a véleményezésre. Ha már általam nem méltányolható okból nem tudták átvenni a petíciót a demonstráción, akkor legyenek ott, hallgassák meg a véleményeket, és legyen alkalma tisztelt képviselőtársamnak elmondani, mint amit már elmondott, hogy mit akarnak a nyíregyháziak. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu