FÖLDI LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm a válaszát, államtitkár úr. Számomra megnyugtató, hogy a magyar agrárvezetés mindent megtesz annak érdekében, hogy Magyarországon ne lehessen GMO-s növényeket, illetve állatokat tartani. Az is fontos, hogy kezdeményezői lettünk annak, hogy Európában ne legyen GMO-s termék. (Dr. Schiffer András közbeszól.)
A kérdést azért is tettem fel, mert én arról a vidékről vagyok, ahol a mezőgazdaság kiemelt szereppel bír, mind a növénytermesztés, mind pedig az állattenyésztés, és nem mindegy az, hogy adott esetben mit adunk a közétkeztetésben a gyermekeinknek, vagy mit eszünk otthon a háztartásban. Fontosnak tartom, hogy ezek a növények, illetve az ilyen növényekkel megetetett állatok ne is kerülhessenek be semmilyen módon se a közétkeztetésbe, egyáltalán a magyarországi növénytermesztésbe, illetve állattenyésztésbe.
Úgyhogy gratulálok a minisztériumnak, és bízom benne, hogy még további eredményeket fognak tudni elérni ezen a területen. (Taps a kormánypártok soraiban. ‑ Dr. Schiffer András közbeszól.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés