DR. TRÓCSÁNYI LÁSZLÓ igazságügyi miniszter: Tisztelt Képviselő Úr! Úgy gondolom, hogy a kormány romapolitikája és Balog miniszter úr tevékenysége ebben a tekintetben példamutató és közismert. Azt gondolom, hogy az az eredmény, amit elértünk, az, hogy a foglalkoztatás terén messze jobb az eredményünk, és nem a segélyezésben látja a kormány a roma felzárkóztatás problémáit, hanem a munkához való jogban, a szociális kérdések megvalósításával, az oktatásban, azt gondolom, hogy ez a legfontosabb. Én a magam részéről nem érzem, hogy bármitől el kéne határolódnom, hisz gyakorlatilag a roma társadalmi felzárkózás érdekében kívántam megszólalni, és a jövőben is ezért akarok megszólalni.

Hadd mutassam meg, én nagyon büszke vagyok ara, hogy ezt a medált (Felmutatja.) olyan roma vezetőktől kaptam, akiknek a szavára adok, és akik az én barátaim, és úgy gondolom, hogy gyakorlatilag a velük való együttműködésem mindig is jó volt. És talán nézzék meg a Pharrajimos-emléknapon elmondott beszédemet Várpalotán az elmúlt évben. Azt gondolom, hogy ezek után vissza kell utasítanom minden olyan vádat, amely a személyemet érintette ebben a kérdésben. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu