KUCSÁK LÁSZLÓ, a Törvényalkotási bizottság előadója: Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Ezúton tájékoztatom az Országgyűlést, hogy a Törvényalkotási bizottság május 21-ei ülésén megtárgyalta a szakképzésről szóló 2011. évi CLXXXVII. törvény, a felnőttképzésről szóló 2013. évi LXXVII. törvény és az azokkal összefüggő tárgyú törvények módosításáról szóló T/4475. számon benyújtott törvényjavaslatot, és ahhoz 23 igen szavazattal, 5 nem ellenében, 6 tartózkodás mellett összegző módosító javaslatot és összegző jelentést nyújtott be.

Az összegző módosító javaslat tartalmazza egyrészről a Mezőgazdasági bizottság módosító indítványának egyes részeit, a Kulturális bizottság módosító javaslatát, valamint a Törvényalkotási bizottság önálló indítványát, amely részben a Mezőgazdasági bizottság javaslatát korrigálja.

Míg a Mezőgazdasági bizottság javaslata az agrárágazatba tartozó szakképzések szabályozását egyértelműsíti, addig a Kulturális bizottság indítványa elsősorban nyelvhelyességi és kodifikációs pontosításokat tartalmaz. A Törvényalkotási bizottság módosító javaslatának elfogadásával lehetővé válik, hogy valamennyi élelmiszer-ipari szakképesítés vonatkozásában tanulószerződés legyen köthető. Kiemelném, hogy a javaslatban többek között meghatározásra kerül a szakképzési centrum tagintézményeiben vezetőként dolgozók illetménypótléka is, továbbá rögzítésre kerül ‑ felhatalmazó rendelkezés formájában ‑ a szakképzési Híd-programban részt vevő tanulók ösztöndíja és az őket tanító pedagógusok pótléka is.

A Törvényalkotási bizottság módosító javaslata egyértelműsíti a szakképzési Híd-program ingyenességét. Bízom benne, hogy az előttünk fekvő törvényjavaslat, amely a szakképzés felülvizsgálatának keretében új szakképzési intézménytípusokat és új szakképzési struktúra kialakítását vezeti be, hozzájárul a gazdasági igényekkel összehangolt, versenyképes tudást biztosító iskolai rendszerű szakképzés megteremtéséhez. Már csak azért is bízunk ebben, mert a Törvényalkotási bizottság ülésén a módosító javaslatokkal összefüggésben egyetlen, abszolút pártpolitikai tartalmú megközelítésen kívül szakmai ellenvetés nem fogalmazódott meg.

Tisztelt Képviselőtársaim! Kérem tehát, hogy támogassák ezeket az indítványokat. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

Forrás: parlament.hu