DR. RÉPÁSSY RÓBERT igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Országgyűlés! Arról kívánom önöket tájékoztatni, hogy a kormány még nem tárgyalta az országgyűlési határozati javaslatot, így nem tudok kormányálláspontot önökkel közölni. Azt viszont szeretném előrebocsátani, hogy mivel az országgyűlési határozati javaslat a kormányt kérné fel bizonyos cselekményekre, bizonyos tevékenységre, ezért a kormány ennek a felkérésnek minden bizonnyal eleget fog tenni, és végre fogja hajtani az Országgyűlés által rábízott feladatot.
Annyit engedjenek meg még itt az ülésteremben körülnézve: kicsit sajnálatosnak tartom, hogy az úgynevezett Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselői nem kíváncsiak ‑ így maga Gyurcsány Ferenc sem ‑ a róluk szóló országgyűlési határozatra. Rövidesen ki fog derülni, hogy vannak-e még az MSZP-ben gyurcsányisták, akik készek megvédeni egykori pártelnöküket, annak ellenére, hogy tönkretette az MSZP-t, és most is azon fáradozik, hogy új pártja legyen a baloldal vezető ereje. Rövidesen meg fogjuk hallgatni az MSZP véleményét. Köszönöm szépen a szót. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés