DR. RUBOVSZKY GYÖRGY, az Igazságügyi bizottság elnöke: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A beszámoló jogcímén egy második költségvetési vitát is végighallgattunk, aminek ugyan sok köze nem volt a beszámolóhoz, de jó hivatkozási alap volt, valamennyi ellenzéki képviselőtársam kellően ennek a jogcímén szidta a kormány jelenlegi politikáját, és elégtelennek tekintette az elvégzett munkát.

Én mindenesetre azt köszönöm a bizottság nevében, hogy az Igazságügyi bizottság határozati javaslata ellen nem merült fel kifogás, én kérem, hogy ez a szavazásnál is így legyen, és a szavazásnál szíveskedjenek az országgyűlési határozatot megszavazni, ami egyben azt jelenti, hogy az Országgyűlés elfogadja a biztos úr beszámolóját a 2014-es esztendőről. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu