WITZMANN MIHÁLY (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A magam részéről úgy gondolom, hogy a személyeskedés a mai vitát semmiképpen nem viszi előrébb és nem teszi konstruktívabbá sem, de mivel név szerint is megszólíttattam, röviden szeretnék reagálni. Józsa István képviselőtársam felszólalása kapcsán elhangzott, hogy a képviselő úr mennyire jól figyeli az órát, utalva itt arra, hogy mennyire jól figyel a felszólalása időtartamának a betartására, de talán szerencsésebb lett volna, képviselő úr, hogyha legalább ennyire figyelt volna arra, amit mond.
Ugyanis a képviselő úr felszólalása kapcsán nekem egy régi magyar mondás jutott eszembe, a bort iszik és vizet prédikál című gondolat, ugyanis amikor képviselő úr a közpénzek tiszta és átlátható, nem utolsósorban etikus felhasználásáról beszélt, akkor tette mindezt úgy, hogy a képviselő úr volt az, akinek a cége annak idején, ha jól emlékszem, 42 százalékos tulajdoni hányaddal a birtokában, hogy, hogy nem, a pontosan a szocialista kormányzás idejében mintegy 6,6 milliárd forint értékű megrendelést nyert el az amúgy egyébként állami tulajdonban lévő Paksi Atomerőműtől.
Tisztelt Képviselő Úr! Ezek után a közpénzek tiszta és etikus felhasználásáról beszélni, nem tűnik túl hitelesnek nekem. Ennyit szerettem volna csak hozzáfűzni. Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés