KUCSÁK LÁSZLÓ, a Törvényalkotási bizottság előadója: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A Törvényalkotási bizottság tegnapi, tehát 2015. június 29-i ülésén megtárgyalta a XXXIII. olimpiai játékok és a XVII. paralimpiai játékok 2024-es budapesti megrendezésére vonatkozó pályázati szándék támogatásáról szóló T/5422. számú törvényjavaslatot.

A bizottsági ülés során a tagok megtárgyalták Völner Pál képviselő úr módosító javaslatát, amely kodifikációs és nyelvhelyességi pontosítást tartalmazott. Bizottságunk az említett javaslatot 23 igen szavazattal, 3 nem ellenében elfogadta.

Ahogy az előterjesztői expozéban is hallhattunk róla, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság a CXXVII. közgyűlésén elfogadta az Agenda 2020 reformprogramot, amelynek értelmében a fényűző luxusolimpiák után az olimpiai eszme visszatérhet a gyökereihez, és lehetőség kínálkozik arra, hogy ne csak a nagy és gazdag országok rendezhessenek olimpiai játékokat.

(11.00)

Magyarország olimpiai hagyományai, egy olimpia megrendezésétől független fejlődési iránya, valamint a gazdaságos olimpiák megrendezésének előtérbe helyezése mind olyan ideális körülmény, amely lehetővé teszi Budapest számára, hogy a közép-kelet-európai térségben először eredményesen pályázzon a XXXIII. Olimpiai Játékok és a XVII. Paralimpiai Játékok 2024-es megrendezésére.

Az Országgyűlés ‑ mint Magyarország legfőbb népképviseleti szerve ‑ elismerve az olimpiai játékok megrendezésének nemzetegyesítő erejét, határozatában nyilvánítja ki támogatását Budapest főváros önkormányzatának, valamint a Magyar Olimpiai Bizottságnak ahhoz, hogy megpályázza a 2024-ben esedékes XXXIII. Olimpiai Játékokat és a XVII. Paralimpiai Játékokat. Erre tekintettel a bizottság az összegző módosító javaslatot és az összegző jelentést 26 igen szavazattal, 3 nem ellenében elfogadta. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

Forrás: parlament.hu