L. SIMON LÁSZLÓ, a Miniszterelnökség államtitkára: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Köszönöm szépen a kérdését. Arról kell önt tájékoztatnom, hogy a 3155 településünk közül jelen pillanatban a hatályos rendelet szerint 1230 település számít kedvezményezett településnek. Annak, hogy valamely település a hatályos jogszabály szerint kedvezményezett legyen, két címnek két oka lehet. Az egyik társadalmi-gazdasági és infrastrukturális szempontból kedvezményezett település vagy ‑ esetleg és - magas munkanélküliséggel sújtott település.
Ez az 1230 település, amiről beszélünk, ami valamivel több, mint az össztelepülésszám egyharmada, ennek a fele, valamivel több mint a fele összesen 662 olyan település, amely az előbb elmondott címek, illetve lehetőségek okán mindkét szempontból kedvezményezettnek minősül. Abban, gondolom, nem vitatkozik velem a képviselő úr sem, hogy annak a megítéléséhez, hogy mit vegyünk alapul, milyen mutatókat vegyünk alapul, hogy ki legyen valójában kedvezményezett, fontos, hogy a kormányzat nyilvános mutatók, nyilvános számok alapján döntsön.
Ebből a szempontból kiemelten fontos a Központi Statisztikai Hivatal szerepe. Az, hogy a képviselő úr a közmunkával hozza összefüggésbe azt, hogy néhány település jobb besorolást kapott, ez részben igaz, de hát mi úgy gondoljuk, hogy azzal, hogy a közmunkaprogramba bekerültek hátrányos helyzetű településeken állampolgárok, azokkal a települések terheit is csökkentettük. Szeretném kiemelni, hogy azokra a forrásokra, amelyeket eddig a munkanélküliek ellátására fordítottak, a jövőben nem lesz szükség.
Összességében azt tudom mondani, tisztelt képviselő úr, hogy a kormány természetesen nyitott arra, hogy amennyiben szükséges, a változó adatok tükrében a települések kikerüljenek vagy bekerüljenek ebbe a kedvezményezetti körbe, tehát lesz lehetőség az ön által fölvetett probléma orvoslására. (Taps a kormánypárti padsorokban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés