TUKACS ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Amikor a tavalyi évben kihelyezett kormányülés volt a megyénkben, akkor került - nem pontos megnevezéssel - a különleges gazdasági övezetek ügye az asztalra. A kormány szerint ez lett volna az a gyógymód, amivel orvosolni lehet a már sokszor elmondott Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei magas munkanélküliséget. Sajnálatos módon, amikor a megyénk neve szóba kerül, akkor először ez jut róla eszébe mindenkinek, de különösen az ott élőknek, akik szenvednek a munkahelyek hiányától. Előbb pontos szabályozásra vártak az érintettek, később megszületett ezeknek az övezeteknek a pontos körbeírása is, járásokat nevezett meg a kormányzat. Csak egy mellékszál, hogy a megyében Nyíregyháza kivételével szinte az összes járás beletartozik ebbe a nagyon nehéz helyzetű térségek körébe.
Azóta az igénybe vehető kedvezményekkel, amelyeket én most itt nem részleteznék, nyilván már eltelt annyi idő, hogy a kifejezetten versenyszférára írt különleges adózási és támogatási szabályok eredményét meg lehessen mérni. Azért szükséges ezzel foglalkozni, mert nyilvánvaló, hogy megyénket nem a közszféra, nem a közmunka fogja kihúzni a slamasztikából és ebből a sanyarú helyzetből, hanem az, ha minél több munkahely jön létre, amely nemcsak létrejön, hanem tartóssá is válik a megyében, tartóssá még akkor is, ha ezek a kedvezmények vagy kedvezmények köre bizonyos idő után már nem vehető igénybe.
Azért gondoltam, hogy rá kellene pillantani erre a helyzetre, mert a remények nagyok voltak, ezért aztán írásban is és most szóban is egy nagyon egyszerű kérdést szeretnék feltenni, hogy hány ilyen munkahely teremtődött ezeknek a kedvezményeknek a kapcsán, és ami lényegesebb, hány ilyen munkahely maradt meg a megyében tartósan.
Elnök úr, ennyit szerettem volna.
Köszönöm a szót, köszönöm a lehetőséget. (Taps az MSZP soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés