DR. LEGÉNY ZSOLT (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszterelnök Úr! Ma itt a Házban többször szóba került már az állami privatizációja a földvagyonnak, Harangozó képvi­selőtársam is ebben tett fel önnek azonnali kérdést. Ez az a történet, ahol a Fidesz, a kormány 380 ezer hektár, főleg szántó művelési ágú földet, állami tulajdonban lévő termőföldet kíván értékesíteni.

A mezőgazdasági bizottsági ülésünkön Lázár miniszter úr említette már, hogy értelmes vitát lehet abban lefolytatni, hogy vajon az államnak tulajdonolnia kell a földet vagy esetlegesen el kell adnia. A mi meglátásunk szerint jobb az a konstrukció, ha az állam tulajdonosa a földnek, erről Harangozó képviselőtársam beszélt, akár a földbirtok-politikára, akár, mondjuk, a szociális szövetkezetekre így sokkal nagyobb ráhatása lehet az államnak.

Ezzel együtt azt gondolom, önök ezt az állami földeladást, ezt a privatizációt eldöntötték, el is indították. Ezzel kapcsolatosan ellenzéki képviselőtársaimmal közösen benyújtottunk egy indítványt, amelyben kezdeményezzük az állami földek értékesítésével kapcsolatosan egy parlamenti eseti bizottság felállítását, amely a parlament ellenőrző funkcióját láthatná el ebben a kérdésben, és gyakorlatilag transzparens, átlátható módon folyna az állami föld értékesítése, ami - mint ahogy tudjuk - a kormány tervei szerint több száz milliárd forintos bevételt is fog majd eredményezni.

(17.00)

Mi azt gondoljuk, hogy ha ebben egy eseti bizottságot tudunk felállítani, amely a parlament - még egyszer mondom - ellenőrző jogkörét ezen keresztül tudná gyakorolni, az mindenképpen jó megoldás lenne. Éppen ezért azt szeretném kérdezni tehát a Fidesztől, a kormánytól és öntől, miniszterelnök úr, hogy fontos-e az átláthatóság önöknek, támogatja-e azt, hogy egy eseti bizottságot állítson fel a parlament, és ezen keresztül ennek a - még egyszer mondom: nagy volumenű és nagy horderejű - kérdésnek az ellenőrzését is el tudná végezni a parlament. Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu