NÉMETH ZSOLT (Fidesz), a Külügyi bizottság elnöke: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Szeretném hangsúlyozni még egyszer, mint ahogy ezt többször megtettük már, hogy az emberiesség szempontja mellett a jelenlegi helyzetben fokozottan kell a magyar társadalomnak, a magyar politikának a józan eszére hallgatnia. Magyarország megvédi Magyar­ország déli határait és megvédi Európa déli határait is. Köszönet illeti a magyar kormányt a kez­de­ményező képes­ségéért, a magyar rendészeti szer­veket, és valóban, a visegrádi együttműködésben részt vevő rendészeti szerveket is. A külső határ védel­me az Európai Tanács prioritásává vált a múlt héten, mint hall­hattuk. Ez is a magyar diplomá­ciának egy kie­mel­kedő eredménye. Az is, hogy ma Merkel kan­cellár asszony Ankarában tárgyal Török­országgal, és bízunk abban, hogy a török megálla­podás el fogja hozni azt a finanszírozási megállapo­dást is, ami a törökországi menekülttáborok finan­szírozását céloz­za, valamint megkezdődik a politikai megoldás ki­mun­kálása a szíriai válság megoldását illetően.

Ami pedig a kötelező kvótát illeti, Mirkóczki képviselőtársamat szeretném megnyugtatni, nem meg­ol­dás a kötelező kvótarendszer a magyar kor­mány szerint. Gerjeszti a bevándorlást, ez a legfőbb probléma a kötelező kvótával, másrészt pedig az Európai Unió megosztottságát is eredményezi az az eljárás, ahogy megpróbálja lenyomni a közép-európai országok torkán az Európai Bizottság ezt a kötelezőkvóta-megoldást.

(13.20)

Szocialista képviselőtársaimnak pedig szeretném felhívni a figyelmét arra, megállapodtunk arról, hogy november 2-án napirenden fog szerepelni a kötelező kvóta kérdése a Magyar Országgyűlésben. Elindult a sárga lapos eljárás, a héten az Európai ügyek bizottsága fogja tárgyalni. És van pozitív javaslata is a kvótával kapcsolatban Magyarország Kormányának, ez pedig a világkvótára vonatkozó javaslat. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu