CZERVÁN GYÖRGY földművelésügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tényleg csak nagyon röviden, hiszen magához az előterjesztéshez tulajdonképpen nem történt jelzés, nem történt kifogás, a hozzászólók, felszólalók gyakorlatilag támogatták az előterjesztést, amit én szeretnék megköszönni. Természetesen, ha lesz majd módosító javaslat, azokat is meg fogjuk beszélni. Amire számítani lehetett, hogy az előterjesztés kapcsán ez a bizonyos szabadságharckérdés fog előjönni, csakhogy ennek az előterjesztéshez semmi köze, hiszen ez teljesen másról szól. Én V. Németh Zsolt képviselő úrral, államtitkár-kollégámmal értek egyet, semmilyen szabadságharcot nem veszítünk el. Úgy gondolom, a pálinka népszerűsége 2010 óta töretlenül emelkedik, egyre népszerűbb ital a fiatalok körében is, és erre valamennyien büszkék lehetünk, mégiscsak a pálinka a nemzeti italunk. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés