TÓTH CSABA (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Államtitkár úr, méltányolni tudom a válaszát, de elfogadni sajnos nem tudom, hisz sok millió magyar családdal együtt én sem erre a válaszra vártam. Sok millió magyar család arra vár, arra a válaszra vár, hogy igenis lesz vissza nem térítendő támogatás ener­giahatékonysági beruházásokra, mert az igazi rezsi­csökkentés ezzel érhető el. Hiszen tudjuk jól, hogy az a legolcsóbb energia, amit nem fogyasztunk el. A magyar családok akkor jutnak ehhez hozzá, ha je­len­legi korszerűtlen ingatlanjaikat valamilyen mó­don tudják korszerűsíteni, és ehhez kapnak vala­miféle forrássegítséget. Ön is tudja, hogy a magyar csa­ládok 85 százaléka nem rendelkezik semmilyen meg­takarítással, úgyhogy hiába is szeretnének ka­mat­mentes támogatást kapni, nem fogják tudni igény­be venni, mert akiknek igénybe kellene venni, azok­nak is csak a 11 százaléka nyilatkozott úgy, hogy képes lenne esetleg hitelt fölvenni erre a célra.

Úgyhogy továbbra is várjuk azt, hogy kapjanak, és igenis, legyen a magyar otthonok energiahaté­konysági beruházására vissza nem térítendő uniós forrás.

Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu