TUKACS ISTVÁN (MSZP): Tisztelt Államtitkár Úr! Illő tisztelettel javaslom, hogy lemezt kellene cserélni. Öt és fél év kormányzás után arról beszélni, hogy mi történt a szocialista kormányzás alatt, enyhén szólva is nevetséges. Ráadásul egy olyan esetben, amikor önöket az a csapás érte, hogy 2009-ben, azaz a szocialista kormányzás alatt 11 milliárd forint állt rendelkezésre mentőállomás-építésre. Hát ez egy borzalmas csapás lehet! Az a helyzet, hogy önök nem tudtak élni ezzel a lehetőséggel, ráadásul valótlanságokat állítottak a mentőállomásokról. Nem tudtak élni vele, de közben arról beszéltek, hogy ezek már elkészültek, ezek már megvannak, használatba vehetők. 2014-ben azt állítani, hogy húsz készült el, de közben csak egy, azért az meglehetősen félrevezető.
Ezért ne csodálkozzon államtitkár úr, ha nem fogom elfogadni a válaszát, hiszen ebben a válaszban minden más szerepelt, csak az nem, hogy miért történt az, ami történt. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés