VOLNER JÁNOS (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Megismételni képviselőtársaim jól megfogalmazott érveit már nem kívánom. A magam részéről úgy látom, hogy a kormány alapvetően az autóstársadalmat fejőstehénnek nézi, és ezt meg is tudom indokolni azzal, hogy mindig folyamatosan az autósok kárára valósultak meg a kormány közlekedést érintő elképzelései. Ilyen volt például a Gúr Nándor által is említett baleseti adó bevezetése 2011-es megszavazással, ami szintén az autósok terheit növelte. Gyakorlatilag egy olyan tételre szedett pluszpénzt tőlük a kormány ilyen módon, amit egyébként eddig is megkapott a biztosítóktól az OEP, hiszen a baleseti ellátás költségeire a biztosítók eddig is pénzt költöttek; illetve az autózás költségeit már csak az üzemanyagfajták jövedéki adójának megemelésével is jelentősen drágította a kormány. Ilyen volt például a folyékony földgázüzemanyag jövedéki adójának nagyarányú emelése, a dízelüzemanyag jövedéki adó­jának emelése, ami egyébként a Fidesz 2009-es kijelentéseivel és törekvéseivel ellentétben állt, hiszen 2009 félévkor még a kormány is ellentétes módon foglalt állást. Illetve azóta az autósokat is sok más magyar állampolgárhoz, gyakorlatilag mindenkihez hasonlóan sújtja Európa legmagasabb áfa­kulcsa is, amit szintén a kormány vezetett be, 27 százalékot kell megfizetniük az autósoknak az üzemanyagok áfájánál.

Egészében véve a javaslatot alapvetően előremutatónak, de nem elégségesnek érzem, részint más szektorokra is kiterjedhetnének a hasonló irányú törekvések, másrészt pedig úgy gondolom, hogy a piaci folyamatok érvényesüléséért még többet kellett volna tenni akár ezen a javaslaton belül is a kormánynak. Az ez irányú észrevételeimet már korábban is megfogalmaztam bizottsági ülésen és máshol is, és a jövőben is meg fogom tenni. Így azt kérem a kormánytól, hogy ezeket az észrevételeket majd fogadja be.

Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps a Jobbik soraiban.)

Forrás: parlament.hu