DR. LAJTÁR ISTVÁN, a legfőbb ügyész helyettese: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! A kérdéssel összefüggő ügyben vezető beosztású hivatalos személy által elkövetett vesztegetés bűntette és más bűncselekmény miatt indult büntetőeljárás a Központi Nyomozó Főügyészségen. A főügyészség a volt balmazújvárosi jegyző ‑ aki jelenleg a város polgármestere ‑ és egy vállalkozó ellen emelt vádat. Az ügyben az első tárgyalást a közelmúltban tartotta meg a bíróság. A Központi Nyomozó Főügyészség a vádirati tényállást a bűncselekmény elkövetését tagadó vádlottak vallomásával szemben az egyéb bizonyítékok alapján állapította meg. A vádlottak ugyanis vallomásukban arra hivatkoztak, hogy a vádiratban szereplő összeg átadására nem jogtalan előnyként, hanem egy polgári jogügylet keretei között, kölcsönként került sor.

A büntetőeljárásról szóló törvény 6. § (2) bekezdése értelmében büntetőeljárás csak bűncselekmény gyanúja alapján és csak az ellen indítható, akit bűncselekmény megalapozott gyanúja terhel. A büntetőeljárásról szóló törvény számos rendelkezése tartalmaz olyan szabályt, amely szerint egy adott bizonyítási eszköz nem vehető figyelembe, illetve hogy mikor nem értékelhető bizonyítékként a konkrét bizonyítási eszközből származó tény.

(12.10)

Az ügyészi vádnak tehát a törvényi követelményeknek megfelelően beszerzett bizonyítékon kell alapulnia, mert csak ezek alkalmasak bárki bűnösségének alátámasztására, az ártatlanság vélelmének megdöntésére.

Minden ügyben a törvényesség az egyetlen mérce, azaz semmilyen relevanciája nincs sem a párttagságnak, sem a képviselői minőségnek. Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz soraiban. ‑ Bangóné Borbély Ildikó: Nagyon gyenge volt!)

Forrás: parlament.hu