DR. BELOVICS ERVIN, a legfőbb ügyész helyettese: Köszönöm szépen, elnök úr. A képviselő úr kérdésének az első részében említett ügyben az Igazságügyi Minisztérium képviselője tett feljelentést, mely feljelentés valóban a Magyar Bírósági Végrehajtói Kamara működésével áll kapcsolatban. A feljelentés alapján a Budapesti Nyomozó Ügyészség 2015. április 3-án folytatólagosan elkövetett, jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények miatt rendelt el nyomozást. A büntetőeljárás folyamatában igazságügyi adó-, könyv- és ingatlanforgalmi szakértő kirendelésére került sor. A szakvélemény elkészítésének határideje 2016. január 30-án járt le. A szakértő azonban arra hivatkozva, hogy több gazdasági évet kell a maga teljességében átvizsgálnia, kérte a határidő meghosszabbítását.
A szakvélemény előreláthatóan napokon belül elkészül, és ezt követően lehet dönteni a személyi felelősségről, azaz hogy fennáll-e a bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja. A nyomozás határideje 2016. április 30-ig került meghosszabbításra. Szívből bízom abban, hogy addig valóban tisztázni lehet a személyi felelősség kérdését.
A képviselő úr kérdésének második részében az iránt érdeklődik, hogy hány bírósági végrehajtóval szemben folytatnak büntetőeljárást hivatali tevékenységükkel összefüggésben a hatóságok. Tájékoztatom a képviselő urat, hogy a rendelkezésemre álló országos adatok szerint jelenleg három bírósági végrehajtóval szemben folyik a hivatali tevékenységével összefüggésbe hozható bűncselekmény miatt büntetőeljárás. Köszönöm szépen. (Szórványos taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés