SZATMÁRY KRISTÓF (Fidesz): Köszönöm szé­pen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Állam­titkár Úr! A KSH február 23-ai második megbecs­lésével megerősítette, hogy a decemberi 5 százalékos növekedéssel együtt 2015-ben a kiskereskedelmi forgalom összesen 5,6 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi szintet. A kiskereskedelmi for­galom számain is megfigyelhető, hogyan érett be a kormányzat munkája és a magyar gazdaság telje­sítményének ezen a területén is a gyümölcse.

Elmondhatjuk, hogy 2013 júliusa óta minden hónapban, vagyis immár harmincadik hónapja folya­matosan erősödik a hazai kereskedelmi for­galom, amely ilyen szempontból az elmúlt 25 év egyik leg­hosszabb ilyen periódusa, és mindenképpen nagyon örvendetes. Ezen belül egyébként az élel­miszer- és élelmiszer jellegű vegyes kereskedelem 3,4 szá­zalékos bővülésről, a nem élelmiszer pedig 7,6 szá­zalékos bővülésről tud beszámolni a tavalyi évben.

E mögött két nagyon kedvező tendencia húzódik meg. Egyrészt ez nagyon kedvező a hazai vál­lalkozások számára, hiszen jól tudjuk, a hazai kis- és középvállalkozások döntően a belső piacból élnek, tehát a belső piac bővülése ilyenfolytán bevételt jelent a hazai vállalkozások számára, amit mi sem mutat jobban, mint az iparűzési adó bevételeinek folyamatos növekedése.

A másik nagyon örvendetes hír e tekintetben az, hogy több pénz van az embereknél, vagyis a kor­mány­nak a reálbérek emelkedése, a foglalkoztatás bővítése mind-mind ilyen formában megtérül.

Kérdezem tisztelt államtitkár urat, hogy a kor­mányzat hogyan számol a 2016-os évben, tudjuk‑e folytatni ezt a kedvező tendenciát. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu