RÉVÉSZ MÁRIUSZ (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy a Jobbik, hogy is mondjam, hackelése azért is indokolatlan volt, mert ha a házszabályt elolvasták volna, abban az szerepel, hogy a miniszterelnök úrnak a következő három alkalmon belül válaszolni kell, de a frakcióvezetőjük jogos, illetve csak olyan helyre teheti a kérdést, ahol elhangzó helyen áll. (Novák Előd folyamatosan közbeszól.) Ez pedig azt jelenti, hogy hiába mondták el itt az 50 kérdést, a három héten belül a házszabály szerint miniszterelnök úr maximum két kérdésre kell hogy válaszoljon. Úgyhogy ebből kifolyólag… (Dúró Dóra: Nem igaz.) Olvassák el a házszabályt! Ebből kifolyólag teljesen egyértelmű, hogy az önök eljárása nem jóhiszemű. Feltették az 50 kérdést, de házszabály szerint ebből 48-at nem mondhatnak el. Úgyhogy csatlakozom Bárándy képviselőtársamhoz, és azt kell mondjam, hogy ez valóban a jogszabály és a házszabály szellemével való visszaélést jelent. A házszabály kétségkívül azt is jelenti, kedves Novák képviselőtársam…
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés