DR. VAS IMRE (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. A benyújtott törvényjavaslat tárgysorozatba vételét nem támogatjuk, ennek alapvetően az az oka, hogy a kormány benyújtotta 9894. számon a népszavazási eljárásról szóló törvény módosítási javaslatát, és a javaslat a benyújtási moratórium jelentős enyhítését célozza. Választópolgári kezdeményezés esetén mindaddig van lehetőség azonos tárgyú kérdés benyújtására, ugye, jelen szabály szerint, amíg más be nem nyújtott kérdést… ‑ a javasolt, tehát a kormány által benyújtott módosítás szerint, amíg jogerőssé nem válik a Nemzeti Választási Bizottság másik, azonos tárgykörű kérdése kapcsán megfelelő számú érvényes aláírás meglétéről szóló határozata. Magyarán, addig lehet a kormány javaslata szerint új kérdést benyújtani, amíg valamelyik azonos tárgyú kérdésben az aláírásokat nem hitelesítette a Nemzeti Választási Bizottság, mármint hogy megfelelő számú. Álláspontunk szerint a kormány javaslata komplexebben és teljeskörűbben szabályozza a felmerült problémákat. Arra kérem képviselőtársaimat, hogy a kormány javaslatát támogassák, természetesen lesz benne ötpárti egyeztetés. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Dúró Dóra: Szuper volt.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés